Első királyunk és édesapja, Géza nagyfejedelem is az István nevet választotta a keresztségben. Nem véletlenül, István diakónus, első vértanú az Egyház egyik leginkább tisztelt személyisége. Hogy miért, arról Nagypál Szabolcsot, római katolikus teológust, az ELTE ÁJK egyetemi adjunktusát kérdeztük.
A hit és a Szentlélek töltötte el
Kezdjük rögtön azzal, mit jelentett eredetileg a diakónus. Ahogy nőtt a krisztuskövetők száma, úgy szaporodott a 12 apostol gondja is. Amikor pedig már maguk a hívek panaszkodtak, hogy az özvegyek gondozása terén különbséget tesznek a közösség csoportjai között, lépniük kellett valamit. Egybegyűjtötték a tanítványokat, és meghagyták:
Testvérek, válasszatok ki magatok közül hét jó hírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt férfit, és ezeket állítjuk be e munkába. Mi pedig majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat
– találjuk az Apostolok cselekedeteiben (6,3–4).
Így választották ki a hét diakónust, köztük Istvánt, „akit hit és Szentlélek töltött el” (ApCsel 6,5). István valószínűleg már egyike volt Jézus 72 tanítványának is, lángszavú szónok, társai közül a legkiemelkedőbb. A Szentírás István diakónust párhuzamba állítja Jézussal: csodákat tesz, hirdeti az igét, majd őt is bíróság elé állítják és kivégzik, halála előtt pedig ő is gyilkosai lelki üdvéért könyörög – emeli ki Nagypál Szabolcs.
Érvelése, szónoki képességei miatt ellenfelei vitában nem tudták legyőzni, ezért
fölbujtottak néhány embert, akik ezt állították: ’Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen.’ Így aztán annyira fölizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták és elhurcolták a főtanács elé.
(ApCsel 6,11–12)
Megnyílt a vértanúk hosszú sora
Védőbeszédére a bírák sem tudtak megfelelni, egyre csak nőtt dühük. És akkor Istvánnak látomása volt: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbján áll!” (ApCsel 7,55)
A tömeg őrjöngve lökdöste végig Jeruzsálem utcáin, ki a Damaszkuszi kapun, hogy végrehajtsák az ítéletet. „Amikor megkezdték István megkövezését, így imádkozott: ’Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!’ Amikor pedig térdre rogyott, fönnhangon kiáltotta: ’Uram, ne ródd föl nekik e bűnt!’ Alighogy ezt mondta, kilehelte lelkét.” (ApCsel 7,58–8,1)
Ezzel pedig István lett az első ember, aki életét áldozta a Jézusba vetett hitéért. Kulcsmozzanat ez a vallás történetében, a diakónus halála a végsőkig komolyan veendő vallássá tette kereszténységet, és elindította az úton, amelynek végén a kereszténység elvált a zsidóságtól – világít rá a teológus.
Nem tudjuk, milyen napon kövezték halálra a később szentté avatott első vértanút, de ünnepe így sem „véletlenül” került december 26-ára, Jézus születésnapja utánra. Az egyházi év üteme a körkörösséget hangsúlyozza: Jézus születése után István nyitja meg a naptárban a vértanúk és szentek hosszú-hosszú sorát.
