Light

Akar csudát látni? – mutatjuk a legészvesztőbb karácsonyi díszeket

Mindenki megnyugodhat, senki nincs semmiről elkésve, szóval ha most kezdené díszíteni a lakást, akkor csak rajta, itt van hozzá a 24.hu segítsége, aki pedig az idei trendről mesélt nekünk, nem más, mint aki tavaly is. Németh Attila, a Plantomime virágüzlet tulajdonosa.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a közösségi oldalakon már hetek óta tombol a karácsony, de azzal is, sokan vannak, akiknél még egy árva girland sem árválkodik, arról meg aztán végképp nincs fogalmuk, mikor veszik meg a karácsonyi ajándékokat.

Az általános vélekedéssel és a Facebookon tomboló karácsonyi lázzal ellentétben mindenki megnyugodhat, senki nincs semmiről elkésve, szóval ha most kezdené díszíteni a lakást, akkor csak rajta, itt van hozzá a 24.hu segítsége, aki pedig az idei trendről mesélt nekünk, nem más, mint aki tavaly is. Németh Attila, a Plantomime virágüzlet tulajdonosa.

Attila rögtön ellentmond nekem, én ugyanis úgy vettem észre, mintha idén a nosztalgia kissé alábbhagyott volna. Kevesebb múltba fordulós, a nagypolgári miliőt idéző dekorációt, ebben a stílusban feldíszített karácsonyfát láttam. Attila nem így látja, szerinte ez a vonal idén is erősen tartja magát, de megfigyelhető egy letisztultság, egyszerűsödés, ami kifejezetten jót tett ennek a stílusnak. Több az antik hatású kopottas szín, a parasztezüst, a matt arany. Talán azért gondolom így, mert idén még szélesebbre nyílt az olló: ahogy az öltözködésben, az ünnepi dekorációban is szinte minden divat.

Plantomime
Plantomime

Attila üzleteiben továbbra is a rájuk jellemző stílus az irányadó, mintsem a trend, továbbra is a megrendelő stílusa, személyisége dönt és nem az uralkodó divatszínek. Idén azonban akaratlanul is divatdiktátorrá lettek, mert Attila a testvére révén hozzájutott egy zsák kiváló minőségű műszőrméhez, amit azon nyomban fel is használt adventi koszorúkhoz. A díszek nagy sikert arattak. A sötétebb tónusú dekoráció is: idén több sötétszürke, fekete dísz is készült. Ezek nagyon elegánsak, de igazán jól mutatnak a sötét színek a minimál stílusú lakásokban is, érdemes kipróbálni, kísérletezni velük.

A nagypolgári romantika mellett idén tovább erősödött az erdei mesevilág: rókák, őzek, szarvasok, erdei énekesmadarak, sünik karácsonyoznak velünk, a hozzájuk tartozó natúr színekkel, fakéreg koszorú alapokkal, tobozokkal, termésekkel. Igazán hangulatos trend.

Itt közbevágok, mert rengeteg jegesmedvét látok, mondhatni, idén karácsonykor a jegesmedve az új hintaló. Az igazán ordenárék világítanak is. Attila kevésbé lelkes, látja ő is a fehér, fagyos díszítést, de ez inkább annak köszönhető, már a virágüzletek is készen veszik az adventi koszorúkat, nem éri meg vagy nincs idő elkészíteni, ez lehet a magyarázat. Ez kicsit lelomboz, mert idén nálam is hófehér a feldíszített ablakpárkány, de nem árulom el neki, inkább provokatív kérdést teszek fel: van-e már idén karácsonyi dekoráció a saját otthonában?

Kettő null Attilának. Képzeljem, idén már van. Minimál stílusú: egy letisztult, szép dúsra kötött fenyő alapon négy gyertya.

Új kedvence is van. A nemesített, púderrózsaszínű mikulásvirág. Egyetértek, ez a virág tényleg nagyon szép a maga visszafogott színével és sokkal több helyre illik, mint a hagyományos piros. Attila menyasszonyi csokorba is kötötte idén. Az örök kedvenc a hunyor marad, mindig van az üzletben, és mindig nagyon figyel arra, hogy a vevők megfelelő tájékoztatást kapjanak. Ez a virág inkább védett teraszra, hidegebb előszobába, téli kertbe való. Nem bírja a meleget, a fűtött szobában hamar elpusztul.

Plantomime
Plantomime

Az alapszabályok nem változtak, teszi hozzá nevetve, tudom, tudom, ne próbáljunk meg egy harminc négyzetméteres lakásba hét méteres fenyőt beszuszakolni, mondom fel a leckét. A többit is: figyeljek oda a saját és a lakásom stílusára, a stílusidegen díszítés szépnek szép lehet, de nem érezzük a magunkénak, így meghitté sem tud válni.

Végül kérem, mutasson néhányat az őrült darabokból. Attila imádja ezeket a díszeket, minden évben hoz belőlük újabbakat, minél észvesztőbbeket. És nincs ezzel egyedül, a gyűjtők szintén imádják őket. Én is. Akarnak csudát látni? Mutatom:

Plantomime
Plantomime
Plantomime
Plantomime
Plantomime
Plantomime

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik