Light

Kirúgták az „extraszolgáltatásaival” egymillió dollárt kereső légiutas-kísérőt

24.hu
24.hu

2015. 10. 03. 17:43

A képzeletbeli „mile-high” klub, vagyis „mérföld magasan” klub tagjai azok, akik szeretkeztek már repülőgépen. Akik rendelkeznek magángéppel, nyilván egyszerűen megoldják a belépést, ha akarják. Nem úgy az átlagemberek, akik csak zsúfolt járatokon tudnak utazni. Tőlük nagy merészséget, és ügyességet követel, hogy észrevétlenül üthessenek nyélbe egy menetet a szűk mosdókabinban.

Tudta ezt jól az a stewardess is, aki rárepült a piaci résre, és légiutas-kísérői feladatai mellett a légiprostituálti munkakört is felvette. A hölgy két éven át működött egy meg nem nevezett szaúdi légitársaságnál, s ez idő alatt a fizetése mellé egymillió dollárt szedett össze a mellékesből – írja brit Metro.

A stewardesst végül óvatlansága buktatta le, kollégái rajta kapták, amint bevisz egy utast a mosdóba, akitől kétezer dollárt (több mint félmillió forintot) kapott. A nő, aki mindig az Öböl-menti országok, és az Egyesült Államok közötti hosszú járatokon teljesített szolgálatot aztán bevallotta, hogy rengeteg utassal kötött hasonló üzletet, így azonnali hatállyal elbocsájtották.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.