Light

Egy üvegnyi konyakot gurított le, mert nem vihette fel a repülőgépre

Az ötvenezer forintba kerülő italtól persze annyira berúgott a pekingi repülőtéren, hogy nem engedték fel a gépre, mert túl részeg volt.

A negyvenes éveiben járó nő egy amerikai repülőtéren vásárolta meg a 0,7 literes Rémy Martin XO Excellence-t, és azt kézi poggyászában akarta hazavinni. A pekingi nemzetközi repülőtérre még eljutott vele, de amikor ott át akart szállni egy belföldi járatra, a biztonságiak közölték vele, nem viheti fel a gépre a drága konyakot.

A csak Zhao néven azonosított nő ekkor úgy döntött, nem hagyja veszendőbe a drága, nagyjából ötvenezer forintba kerülő konyakot, és ott helyben megitta az egész üveget – jelentette a helyi sajtó. Ennek természetesen pontosan az lett az eredménye, amire számítani lehet. A nő teljesen aljas részegre itta magát. Vagy, ahogy a kínai központi televízió fogalmazott beszámolójába, „elvesztette az eszét”: a földön kezdett el fetrengeni és ordibálni kezdett a reptéri alkalmazottakkal.

Az egyenesen állni képtelen nőt végül kerekes székbe rakva vitték el a biztonságiak egy szobába, mert repülőgépre nem ülhetett. Több órával később tért csak magához, megköszönte, hogy vigyáztak rá, majd sikerült épségben hazajutnia. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik