Light

Erdőtűz lett a kakilásból

Közel 30 hektár volt veszélyben egy idióta miatt.

Az idahói Boise-ban egy biciklistára rájött a szükség – kerékpározás közben. Leszállt a nyeregből, félrevonult, elvégezte dolgát. A használt papír látványa zavarta (nem illik szemetelni, ugyebár); ezért úgy döntött, hogy elégeti.

Stílszerűen szólva: ritka szar ötlet volt.

A papír átrepült egy közeli fűcsomóra, ami kigyulladt, majd az egész égő hóbelevanc tovaszállt, és ezzel pillanatokon belül sikerült elérni, hogy lángra kapjon egy közel 30 hektáros erdő.

A tragikus kakilás eredményeként 5 tűzoltóbrigád 10 járművel és 2 helikopterrel 6 és fél órán át oltotta a tüzet.

A földterületeket kezelő hatóság vezetője elmondta: nem először fordul elő, hogy a WC-papírt – a szemetelés elkerülése végett – elégetéssel próbálják eltüntetni, de ez (mint ez az eset is mutatja) nem igazán jó ötlet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik