Light

Kizárták VV Edinát az Erdély Arca versenyből

VV-Edina(650x433).jpg (Array)
VV-Edina(650x433).jpg (Array)

A VV7 szereplőjének adatlapja nem felel meg a szépségverseny szabályzatának.

Mint azt mi is megírtuk, VV Edina párja, VV Laci biztatására nemrég jelentkezett az Erdély Arca szépségversenyre. A Velvet információi szerint azonban az egykori villalakót pucér képei és videói miatt kizárták a versenyből.

“Az elmúlt napokban tudomásunkra jutott fotók és videók alapján nem felelt meg a résztvevőkre vonatkozó szabályzatban leírtaknak. A versenyzőt a kizárás előtt értesítettük, hogy adatlapja nem felel meg a szabályzatnak, ezért törlésre kerül” – mondta el a lapnak a verseny egyik szervezője, hivatkozva arra a kitételre, miszerint: “A versenyző kijelenti, hogy korábban nem készült róla akt, félakt vagy pornográf fénykép, vagy filmfelvétel, ilyen jellegű felvételek készítésére, közzétételére vagy terjesztésére jogokat nem adott el senkinek.”

Edina Facebook-oldalán dühöng az eset miatt.

“Jogtalanul inaktiváltak az adatlapomat az Erdély arca című verseny “fantasztikus” szerkesztői!!!! Remélehetőleg elmondom,hogy milyen szegyentelen dolog áll e mögott a Fókuszban!!!  Ennyivel tartozom mindazoknak akik rám szavaztak !!!Sms penzekkel mi lesz?! a sok szavazat alltal ossze gyult osszeggel mi lesz?”

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik