Light

Hűvös, sötét Kánaán – a mozi a válasz minden kérdésünkre

jurassic-world(210x140).jpg (Array)
jurassic-world(210x140).jpg (Array)

Így negyven felé elvágyódik az ember – mármint a negyven fokból el, leginkább bárhova. A mozitermek hűvöse jó megoldás lehet, mondjuk, mit érdemes.

Jurassic World

Ezt igazából le sem kell írnunk, már így is a fél világ dínólázban ég, mióta a héten mozikba került a legújabb Jurassic-mozi, de azért nem maradhat ki egy ilyen válogatásból. Még akkor is, ha nem tudta megugrani a nagy elődöt, a csúcsra járatott nosztalgia-faktor, a látvány és az egy-két besikerült poén miatt bőven megéri.

Távol a világ zajától

Ez a klasszikus, kosztümös mozi fakocka-egyszerűségű, szédítően bugyuta történettel – főhősünk, Carey Mulligan azon szenved, az érte esedező pasik közül kit válasszon –, ám remek alakításokkal és olyan festői szépséggel operál, hogy még így is simán lenyomja a mozis felhozatal jelentős részét. Sok lovas vágta, végtelen tájak, csak a szokásos.

A kém

Ugyan már egész sokan látták, még mindig nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hazánkban forgatott A kémre azért érdemes beülni, hogy újabb bizonyítékot nyerjen, hogy van élet vígjátékfronton az adamsandleri mocsáron túl is. Melissa McCarthy, Jude Law és Jason Statham is brillíroz a filmben, a lehető legjobb választás egy nyerítve röhögős nyáresti mozizáshoz – ha egy teljes sort a barátainkkal foglalunk el, tovább emeli az élményt.

Serena

Annyit mondunk: Jennifer Lawrence. Jó, esetleg még annyit, az egyenlőség kedvéért: Bradley Cooper. Körülöttük forog a történet, az ő szerelmük viszi előre a felemelkedés, az árulás, majd a bukás felé is, Lawrence ismét egy könyörtelenül kőkemény nőt alakít, akit, ahogy az szintén megszokott az általa játszott karaktereknél, azért nem kímél az élet. Kellemesen kockázatmentes randifilm.

Poltergeist

Ha a hőség enyhítésére érkező zivatarok mennydörgése nem elég ijesztő, akkor horrorfronton is akad néznivaló a mozikban, ezúttal a klasszikus kopogószellem-sztori újragondolt verziója. Ugyan nem lett a legerősebb darab, a zsáner rajongóinak azért illő kipipálni, pláne egy kellemesen klimatizált moziteremben.

Mad Max: A harag útja

Bár szinte biztos, hogy már megvolt, de ha esetleg a kedves olvasó egy elrejtett kavics alatt töltötte az elmúlt hónapot, azoknak szólunk, hogy az év legzseniálisabb látványvilágú akciófilmje címre már jó eséllyel megvan a nyertesünk. A Mad Max sztoriját bemutatni aligha kell, indulhat a zúzás.

Hölgy aranyban

Helen Mirren főszerepli a Maria Altmanról szóló életrajzi mozit, ez önmagában is nagyjából garancia a sikerre, itt pedig a történet is figyelemreméltó, főként, ha vevő az ember a történelem és a hétköznapi emberek életének összefonódásáról szóló mozikra. Helen Mirren Ryan Reynnoldsszal alkotott furcsa párosa a világ egyik leghíresebb festményéért harcol, amelyet a náci megszállók vettek el a családtól, a tét tehát nem egyszerű, de azért arra van idő, hogy záporozzanak a zseniális egysorosok.

Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse

A gyereknek is melege van, bármennyire nem látszik rajta, hogy kisebb fordulatszámon pörögne. Mivel sajnos az animációs felhozatal pillanatnyilag – és még két hétig, az Agymanók június 25-i premierjéig – elég lapos, így ezt a norvég családi mozit ajánljuk kisgyerekes olvasóinknak. Tipikus kalandfilm, a szó legklasszikusabb, legnemesebb értelmében: talált gyerek főhős, sok leleményes kiskorú segítőtárs, kalózsztori, izgalom, vérzivatar nélküli adrenalin-fokozás, bukdácsolós poénok, és a többi. Nem nagyon lehet vele mellélőni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik