Light

Fagylaltutalványt küldött a fiú, aki behányt a könyvesboltba

Bocsánatkérő levéllel lepte meg az üzlet alkalmazottait.

„Ezt a Ben and Jerry’s fagylaltutalványt azoknak az embereknek küldöm, akik 28-án pénteken feltakarították a fiú hányását” – ezzel a mondattal kezdődik az a szenzációs levél, amit egy 14 éves fiatalember, (az elkövető) Jack Cordero küldött a Portlandben található Powell’s könyvesboltba. Ahová az említett napon behányt.

A kézzel írt üzenetet (és fagyikupont) tartalmazó lap (és szerzője) komoly népszerűségre tett szert az interneten.

A szöveg így folytatódik: „nem tudom a nevüket, de nagyon hálás voltam nekik, és még egyszer sajnálom, hogy odahánytam, és remélem, jól fog esni önöknek a fagyi”. Aláírás: „Jack, a srác, aki a mosdó mellé rókázott”.

A könyvesbolt üzletvezetője az ABC-nek elmondta: emlékszik az esetre; valaki azzal fordult hozzá, hogy egy barátja épp elhányta magát a WC mellett. A menedzser az interjúban fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a keletkezett végtermék hatalmas, több mint 3,5 méter sugarú volt. A fiú üzenete azonban feldobta a napját.

A csodálatos levél a Redditre is felkerült, ahol az olvasók nem győzik dicsérni a fiút és szüleit: az üzenet és a fagyikupon elküldése szerintük udvarias és empatikus lépés volt.

Bocsánatkérő levél 2 (levél, hányás, )
A kép forrása: twitter.com/foodloverPDX

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.