Light

Táncoló jeltolmácsért rajong a világ

A svéd eurovíziós kvalifikációs verseny igazi sztárja nem a zenészek közül került ki.

Aki a pokolba kívánja az egész eurovíziós dalmicsodát, az is bizonyára elismeri, hogy az összeurópai vetélkedésben azért minden évben felbukkan egy-két szerethető figura. Idén például a finneket képviselő, autista és down-szindrómás tagokból felálló Pertti Kurikan Nimipäivät kőkemény sztárjai lettek-lesznek sokak első számú kedvencei.

A legújabb nagymenőt nem az indulók között kell keresni, bár tehetsége alapján simán ott a helye bármelyik rangos tehetségkutatón. A svéd dalversenyben tűnt fel, és máris sokkal népszerűbb, mint a nyertes, akit a bécsi döntőbe delegált az északi ország.

Tommy Krångh a neve. Jeltolmács.

Az alább látható videóban a 48 éves fickó az egyik előadó, Magnus Carlsson dalát tolmácsolja, de valami olyan átéléssel, hogy azóta a Facebook és minden más közösségi felület a „Küldjük Tommyt Bécsbe!” igényt megfogalmazó követelésekkel van tele. Nem csoda.

Krångh elmondta a Guardiannek: amikor a színpadon áll, mindent belead; az egész testével igyekszik közvetíteni a hallottakat. Ahogy megszólal a zene, ő onnantól kezdve elveszett – átadja magát a ritmusnak és az érzéseknek. A szintén a versenyen jelelő kollégája hozzátette: az a céljuk, hogy a siket és nagyothalló közönség számára is ugyanolyan élmény legyen egy zenei vetélkedő; ehhez pedig az kell, hogy a jeltolmács „teljes csomagot kínáljon”: közvetítse a zene üzenetét, az általa kiváltott érzéseket, a ritmust.

A siket szülők gyermekeként született Tommy több mint 10 évet fordított arra, hogy musicaleket interpretáljon. Néhány éve pedig közreműködött egy metalcore zenekar klipjében, nézzék csak:

Itt pedig a rókás dalt előadó Ylvis zenekar Stonehenge című dalát tolmácsolja zseniálisan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik