Light

„Szerencsére nem fogta fel, hogy kis híján kettévágtak minket”

ejtoernyosok(960x640).jpg (ejtőernyősök, )
ejtoernyosok(960x640).jpg (ejtőernyősök, )

Centiken múlt, hogy egy kisgép pilótája feldaraboljon a légcsavarral egy ejtőernyős párost.

Csak egy újabb átlagos napként indult 2014. október 19. – írja egy a Youtbe-ra a hétvégén felkerült videó elején, Forest Pullman. A Bangkokban élő profi ejtőernyős egy fiatal nővel hajtott végre tandemugrást, a Thai Sky Adventures nevű cég kisrepülőjéből. Amikor a páros megkezdi a zuhanást, Pullman észreveszi, hogy a gép valamiért zuhanórepülésbe kezdett, és éppen feléjük tart. A gép néhány centivel az ejtőernyősök alatt haladt el, akiknek felszerelése kis híján a szárnyra gabalyodott, és a légcsavart is csak valami csoda folytán sikerült elkerülniük. A páros ezután pörögni kezd a repülő keltette légörvényben, a profi Pullmannak azonban sikerül pillanatok alatt úrrá lenni a helyzeten, és biztonságban leszállni az utasával. A valószínűleg életében először ejtőernyőző nő, láthatóan fel sem fogja, mekkora veszélyben van.

A videó alatt a férfi leírja, hogy maga sem tudja, hogy úszták élve meg az incidenst. „Soha még csak nem is hallottam hasonló esetről, de aztán kutattam kicsit, és kérdezősködtem a barátaimtól. Úgy tűnik két hasonló eset történt, az egyikről a videó itt van valahol a Youtube-on. Az a fickó nem volt ennyire szerencsés.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik