Light

Több legendás PC-játékból is mozifilm készülhet

SEGA hősök (pc játék, sega)
SEGA hősök (pc játék, sega)

A nagy múltú játékgyártó cég, a SEGA, a jövőben számos híres termékéből is élőszereplős, illetve animációs filmet tervez készíttetni.

A Variety értesülései szerint a SEGA kétségtelenül betörni készül a filmes piacra, miután felkérték a veterán filmes, forgatókönyvíró-producer Evan Cholfint, hogy legyen cégük új, fejlesztési és produkciós részlegének vezetője. A Tokióban honos szakosztály egyszersmind egyesítette erőit a Hakuhodo DY nevű csoporttal, akik Japánban a nemzetközi piacra is szánt nagyjátékfilmeket és tévésorozatokat készítenek. Ezekből a lépésekből pedig arra lehet következtetni, hogy a SEGA fejesei a jövőben több játékukat is filmre tervezik vitetni.

A jövőben akár ezekkel a SEGA-hősökkel is készülhetnek majd mozifilmek

A SEGA tarsolyában eleve nem kevés olyan figura és történet szerepel, amit érdemes is lenne filmre vinni. A hírek szerint ezek közül az Altered Beast, a Streets of Rage, a Shinobi, a Rise of Nightmares, a Virtua Fighter és a Golden Axe játékok lehetnek azok, amelyeket első körben adaptálni szándékoznak. Azt, hogy melyik projekttel indul majd be a nagy mozis vállalkozás, még nem tudni, azonban már önmagában maga a tervezet is felettébb izgalmasan hangzik.

Forrás: Variety

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik