Light

Újra eredeti, japán Godzilla érkezik

japán godzilla (godzilla, japán, )
japán godzilla (godzilla, japán, )

Az idén bemutatott új Godzilla-film hatására a japán filmesek vérszemet kaptak és elhatározták, hogy újra saját változatot forgatnak.

A Gareth Edwards által rendezett új Godzilla – bár elég megosztó véleményeket kapott – igazi megasikernek bizonyult, a nemzetközileg elért összbevétele már meghaladja az 500 millió dollárt. A film újraértelmezte és új köntösbe is bújtatta a legendás szörnyet, akit a japánok mindig sajátjuknak tekintettek, hiszen annak idején ők találták ki. Úgy látszik a nagy visszatérés megihlette/felpaprikázta a japán Toho filmvállalat munkatársait, ugyanis bejelentették, hogy 2016-ra ismét saját Godzilla-filmet készítenek.


 A legutolsó japánban készült Godzilla-film szörnye: szegény, nem volt túl félelmetes…

„Ez egy remek alkalom, hogy kihasználjuk az amerikai verzió aratta sikereket. Mikor, ha nem most?” – nyilatkozta a Toho egyik illetékese az új japán változat tervének apropóján, majd hozzátette: „A forgalmazási jogok, amik az amerikai Legendary filmstúdió tulajdonában vannak, nem korlátoznak bennünket abban, hogy új hazai verziókat készítsünk.”

A Godzilla: Final Wars című, utolsó japánban készült Godzilla-kaland 2004-ben debütált, az óriásszörny filmes karrierjének 50. évfordulója apropóján. Silány minőségénél fogva nem aratott osztatlan sikereket, még annak ellenére sem, hogy odahaza nagy tisztelet övezi az állatot. A japán rajongók viszont újra örülhetnek, mert úgy tűnik, hogy 2016-ban visszatér kedvenc monstrumuk a mozikba.

Forrás: The Verge

Ajánlott videó

Olvasói sztorik