Light

Szabó Győző nehezen boldogult a látása nélkül

A színész kemény próbán van túl. "Vakként" kellet megbirkóznia a mindennapi feladatokkal.

Szabó Győző több hírességgel együtt a Fehér Bot napján tesztelte magát, ahol átélhette, hogy milyen nehézségekkel küzdenek meg a látássérültek nap, mint nap. A színész bekötött szemmel próbált meg közlekedni, vizet forralni, de ami a leginkább megdolgoztatta, az a porszívózás volt. Győző arról is beszélt, hogy tisztában van, hogy ezek a fogyatékosságok mennyire megnehezítik egy ember életét, hiszen maga is évek óta együtt él hallássérülésével.

“Szó szerint megizzadtam! Minden sokkal megerőltetőbb bekötött szemmel, és azt is tudom, milyen nehéz lehet így élni, ugyanis 20-30%-os hallássérülésem van, ami néha hátráltat a mindennapokban” – mondta el a színész.

Győző egyébként nem először azonosult a vakokkal, korábban ugyanis az egyik színpadi szerepe alkalmával vak embert játszott. “Emiatt sokáig jártam a Vakok Állami Intézetébe egy sráchoz, hogy minél hitelesebb alakítást nyújtsak.”

Fotó: Red Lemon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik