Light

Életre kelt a jelzőlámpa figurája – videó

Portugáliában táncoló emberke szórakoztatja a zöldre várakozó gyalogosokat.

Tény, hogy amikor egy lámpánál álldogáló gyalogos türelmesen kivárja a zöld jelzést és nekiindul, akkor sem lehet biztos benne, hogy épen, egészségesen átér a túloldalra – a kanyarodó autósok olykor megfeledkeznek arról az apróságról, hogy mindenféle lények keresztezhetik az útjukat. És persze sokszor maguk a gyalogosok a hülyék, hiszen a piros ellenére nekivágnak.

Ennek – mármint, hogy nekiindulnak – sok oka lehet: busz után rohannak, vagy szimplán sietnek valahová; de néha csak egyszerűen unatkoznak. Nem szeretnek várni.

Ebből az elgondolásból kiindulva jött létre a Smart (mármint a kisautós cég) ötlete: szórakoztatni kell a zöldre várakozó gyalogosokat. Az elképzelést Lisszabonban váltották valóra – berendeztek egy fülkét, ahová bárki betérhetett, kiválaszthatott egy számára kedves zenét, majd táncolhatott rá; a mozdulatok pedig valós időben megjelentek a gyalogosok átkelését irányító lámpa kis piros figuráján. Ilyenek voltak az arra járók reakciói:

A meghökkenés és a mosoly mellett más eredménye is volt a projektnek: az adott kereszteződésben állítólag 81 százalékkal több járókelő várta ki türelmesen a pirosat, mint korábban.

Németországban korábban teszteltek egy másik unaloműzőt a várakozó gyalogosoknak, az sem volt kevésbé zseniális:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik