Light

Nagy Alexa színházra cserélné a Barátok Köztöt?

Az RTL Klub sztárjának minden vágya, hogy a sorozat mellett ismét színházban is szerepeljen. Nagy álma, hogy musicalszínésznőként is bizonyítsa tehetségét.

Nagy Alexa minden erejével karrierjére koncentrál, így a családalapítás kérdését jegelte egy időre. Nem is csoda, hiszen a Barátok Közt sok idejét emészti fel, arról nem is beszélve, hogy szeretne a színházak világában is elismertté válni. A színésznő elmondta, szereti a sorozatot és sokat tanul ott, de szeretne újra színpadon is állni.

“Nyilván vannak még terveim, amit akár a sorozat mellett is csinálhatnék. Sokkal több színházi munkát szeretnék, és fejlődni, mert mindig van hova. Van álomszínházam is, ez a Madách, ahol életem első színdarabját, a Macskákat is láttam” – árulta el Alexa a Hir24-nek.

Fotó: RTL Klub

A Barátok Közt Alíza leginkább musicalekben képzeli el magát, annak ellenére, hogy gyerekkorában mindenki rossz hangja miatt csúfolta. Alexa egyébként annyira komolyan gondolja terveit, hogy már két castingon is részt vett, amikről egyelőre nem szeretett volna többet elárulni.

“Az iskolában a diákok és a tanárok is mindig azt mondták, hogy rossz hangom van, ezért nem is énekelhettem az énekórákon sem, ami hatalmas gátakat épített bennem. Most ezt próbálom leküzdeni, de csinálom, akarom, nem adom fel, mert ez minden vágyam. Van már énektanárom is, úgyhogy dolgozom az ügyön.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik