Light

Iszak Eszti többet mutat magából

A szőke műsorvezető már gőzerővel készül a Comet Gálára, ahol a megszokottnál szexisebb darabokban láthatja majd a közönség.

Iszak Eszti ismét a zenecsatorna éves díjátadójának háziasszonya lesz, az est folyamán pedig ötször cserél majd ruhát. Dobrády Ákos fiatal menyasszonya magyar divattervezők kreációit fogja viseli, és az már biztos, hogy lesz köztük olyan is, ami a férfi rajongók tetszését is elnyeri.

“Inkább az extrémebb ruhákat szeretem anyag és forma szempontjából is. Hosszú ruhát mindenképpen viselek majd, ami számomra nagy öröm, de elárulom, hogy idén is készülünk olyan szettel, ami egy kicsit többet mutat belőlem a megszokottnál” – titokzatoskodott Eszti.

A csinos műsorvezető azt is elárulta, hogy párja, akivel borzalmasra sikeredett első randija, az elegáns és testhez simuló darabokat látja rajta szívesen.

Eszter arról is mesélt, hogy már rutinosnak tartja magát munkájában, így nem tart a jövő heti gálától. “Ez már a negyedik VIVA Comet, ahol háziasszony leszek, egy ilyen gála a lehető legcsodásabb feladat, amit egy műsorvezető kaphat. Bár azt gondolom, már rutinos vagyok, aznap biztos, hogy kicsit nyugtalanabb leszek. Utána azonban a VIP bulin lazíthatunk majd a sok munka és készülődés után.”


Fotó: Red Lemon

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik