Light

Újabb matuzsálemi korú embert találtak

öreg (öreg)
öreg (öreg)

Alig egy nappal az után, hogy a világsajtót bejárta a hír, amely szerint egy 123 éves bolíviai ajmara indián lehet a valaha élt legöregebb ember a világon, arról szóló információk jelentek meg, hogy egy ujgur asszony még nála is vénebb, 127 éves lehet, azaz akkor született, amikor Kína még császárság volt.

Ha a hatóságok és a Guinness-rekordok hitelesítői megerősítik Alimihan Sejiti korát, övé lesz a rekord – írta a South China Morning Post című lap pénteken.

Az asszony Kínának a közép-ázsiai országokkal határos vidékén él, és állítólag 1886. június 25-én, a Csing-dinasztia idején született.

Alimihan Sejiti a hírek szerint jó egészségnek örvend, és egy interjúban arról beszélt, hogy örömére szolgál, ha a környezetében élő gyerekekkel énekelhet és játszhat. Elmondta azt is, hogy csak hideg vizet iszik – ez utóbbi nem szokás Kínában, mert úgy tartják, nem tesz jót az egészségnek.

A kínai gerontológiai társaság már kiküldte szakértőit Ujgurföldre a matróna, valamint az arrafelé élő más matuzsálemek életkorának hitelesítésére. A Guinness-rekordok szerkesztősége közölte, várja a kínai hatóságok jelentését.

Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület, ahol a muzulmán kisebbséget alkotó ujgurok élnek, Kína-szerte ismert arról, hogy az ottani emberek szép kort érnek meg. Egykor a kínai százévesek ötöde odavalósi volt, amikor még az ország lakosságának még csak 1,3 százalékát adta ez a vidék.

Jelenleg egy francia nő tudhatja magáénak a leghosszabb ideig élő ember Guinness-rekordját. Jeanne Calment 1997. augusztus 4-én halt meg 122 éves és 164 napos korában.

A legöregebb ember címet most épp egy japán asszony birtokolja: Okava Miszao augusztus 5-én lett 115 éves, azaz 1898-ban született.

Jelenleg – Alimihan Sejitit is beleszámítva – mindössze nyolc olyan emberről tudni, aki már a 19. században is élt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik