Light

Így került elő James Bond elveszett tengeralattjáró autója

Bond Lotus (james bond, autó, lotus, )
Bond Lotus (james bond, autó, lotus, )

Tulajdonosa alig pár ezer forintért jutott hozzá, most egymillió dollárt kaphat a legendás autóért.

Nagyjából egy hónapja jelentették be, hogy árverésre bocsájtják a világ egyik legismertebb filmes autóját, az 1977-es Kém, aki szeretett engem című Bond-filmben feltűnt Lotus Espritet. A jármű az első Bond-filmekben feltűnt Aston Martin DB5 mellett a legnépszerűbb Bond-autónak számít. A Roger Moore vezette autó ugyanis képes volt tengeralattjáróvá válni.

A film miatt persze nem építettek egy tényleg “kétéltű” autót, de építettek egy olyat, ami valóban képes volt a víz alatt közlekedni. A mai áron nagyjából százmillió forintért elkészült járművet a forgatás után még használták a film promótálására, majd egy Long Islanden lévő raktárban helyezték el. Aztán – úgy tűnik – valahogy elfeledkeztek róla – mondta el az NBCNews-nak Doug Redenius az Ian Fleming Alapítvány társalapítója.

A raktár végül csak 1989-ben lett felnyitva – miután egy árverésen kevesebb mint száz dolláért megvette egy helyi kisvállalkozó, úgy, hogy pontosan nem is tudta, mi lehet benne. Amikor a férfi és testvére átnézte a raktárt, akkor vették észre a lepedővel letakart nagy tárgyat. Amikor megpillantották, hogy mi van alatta, fogalmuk sem volt arról, mit is látnak. “Nem tudták, milyen értékes felfedezést tettek”, mivel “egyikük sem látott még soha egyetlen Bond-filmet sem” – mondta Redenius.

Csak akkor tudták meg, hogy mire bukkantak, amikor a teherautóra rakott Lotusszal hazafelé tartottak, és útközben a többi teherautós közölte velük CB-rádión. “Ezután gyorsan kikölcsönözték a filmet” – mondta Redenius az NBC-nek.

Redenius évekkel később vette fel a kapcsolatot a szerszámgépek kölcsönzéséből élő kisvállalkozóval, és alapítványa elvégezte az eredetiségvizsgálatot, amiből kiderült, tényleg a filmben használt egyedi autóhoz jutottak hozzá. Az autót szeptemberben árverezik el Londonban, és várhatóan több mint egymillió dollárért fogják majd eladni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik