Light

Autó elé engedte kislányát

Vannak felelőtlen anyák – és van ez a nő.

Az alábbi szélvédőkamerás felvétel, amely egy megrázónak tűnő, de szerencsére csak kisebb sérülésekkel járó gázolást mutat be, Ausztráliában készült. A videóhoz mellékelt leírás szerint az eset február 21-én történt, miután az anyuka nem fogta rendesen kézen nagyjából kétévesnek tűnő kislányát, és még csak utána sem kapott, amikor már látni lehetett, hogy éppen egy érkező autó elé szalad ki. Majd a földre került gyerekét karjánál fogva emeli, vagy inkább rántja fel.

A felvételt készítő sofőr elmondása szerint a gyereknek szerencsére zúzódásokon kívül semmi baja sem lett. Az autós ellen a rendőrség nem indított eljárást, miután megkapták az esetet bemutató felvételt, de arról nem tudni, hogy a nőt vád alá helyezik-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik