Light

Ki az ágyból, hétalvó!

"Ébresztő, kisfiam, hasadra süt a nap! Kelj fel azonnal, álomszuszék! Gyerünk, gyerünk, már fél tízet mutat az óra!"

“Ki hallott már olyat, hogy ilyen későre jár az idő, múlnak a percek, már jócskán beleszaladtunk a délelőttbe, és ez a gyerek még mindig alszik?!”

A legtöbb szülőnek ismerősek mindezek, illetve a bevezetésben megfogalmazottak. A fenti videó feltöltője szintén így járt, hiába próbálkozott utódánál szép szavakkal, válaszként még fél órával kilenc után is csak annyira méltatta a gyermek, hogy “nem”.

“Márpedig az én házamban senki nem mond nekem nemet, különösen nem, ha négy éves az illető” – gondolta, és jó apához híven, hathatósabb módszerként vízipisztolyt, valamint kamerát ragadott.

Valószínűleg a Doom nevű számítógépes játék nagy rajongója lehet, mert annak a zenéjét mormogva, elváltoztatott hangon nyomatékosította mondanivalóját és tetteit, illetve az arra jellemző “first person shooter”, vagyis egyes szám első személyű lövőnézetből rögzítette a történteket.

Eközben hallhatóan jól szórakozott, ám csemetéje reakcióját látva, neki sem volt különösebb baja a tréfával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik