Michel, és Sven konok fiúk. Ha valamit össze akarnak hozni, elképzelésüket kitartóan gyakorolják. Az asztalról úgy lerántani a terítőt, hogy a rajta lévő használati (és lehetőleg üveg-) tárgyak ne sérüljenek meg, nem tűnik akkora kunsztnak.
Eddig négy rossz húzásnál tartanak, mindegyik videó tizenegynéhány másodperces, gyorsan vég lehet pörgetni mindet. Röpke szórakozást nyújtó, eltalált felvételek, csak abban nem vagyunk biztosak, hogy spontán eseményeket jelenítenek meg.
No nem mintha számítana, illetve épen hogy pozitívum, ha a srácok előre kitalálták a helyzetpoénra épülő miniszériát, majd profi módon előadták az egyes epizódokat. Ugyanaz a véleményünk erről, mint a Quire-testvérek YouTube csatornájáról.
Miből gondoljuk, hogy színészkedést látunk? Ha alaposan odafigyelünk, észrevehetjük, ahogyan a szereplők összenéznek, szinte látjuk velük együtt magunk előtt a forgatókönyv soraiban leírva, hogy ki, mit, hogyan, és mikor csinál.
Ez legerősebben a vélt víruslánc negyedik részében megvalósított csúcsra járatásánál szúrható ki. Ettől függetlenül ez a legsikerültebb kisfilm, mert amikor már éppen unni kezdenénk az előzmények alapján a sztorit, egy nem várt dupla csavarral két ütős befejezéssel is meglep. Az első három szösszenet nélkül simán élvezhető.
Viszont szintén itt tűnik a legmegrendezettebbnek az egész felhajtás, ahogy a valószínűleg fiatalabb gyerek pontosan a megfelelő helyre áll ahhoz, hogy azért súlyosabban ne sérüljön. Mindenesetre a kamaszoknak bejött valami, amit az eddigi utolsó geg kétmillió-kétszázezret meghaladó nézettsége “kissé” alátámaszt.
