Light

Betiltott reklámok

Amerika túl prűd.

Az amerikai foci döntője olyan mint bárhol a világon a karácsony este. Illetve még annál is több, csak ez nem hivatalos népünnepély.

Erre a főműsorszámra izzít az összes valamire való világcég, hiszen ez az év legnagyobb bulija, és a sporthőseire oly büszke USA-ban nincs olyan valamirevaló férfiember, aki ilyenkor ne a tévé vonzáskörzetében tartózkodna.

Ilyenkor megjelenni természetesen nagyon egyszerű; egy spot ára (annak idejétől függően) hárommillió dollárnál kezdődik, de cserébe százmilliós nézettség az alap. A cégek lehetőség szerint megpróbálják egy kicsit vadabbra venni a figurát, hogy azért a fogyasztótársadalom mélyebb rétegeibe is be tudják vésni a mondanivalójukat.

Az USA legnagyobb domainszolgáltatója a GoDaddy az elmúlt években azzal vált még népszerűbbé, hogy sorozatban készített olyan reklámokat, melyeket “egy gázon” dobtak és tettek indexre a Super Bowl hirdetéséért felelős reklámszakemberek.

Nem voltak hiábavalók erőfeszítéseik, mert a reklámok természetesen megfelelő helyeken azért később felbukkanhattak, de akkor már kellő hírnevet szereztek azzal, hogy a döntő napján tiltólistán voltak.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik