Light

Táncoló zsaruk

Táncművészeti remekek a kereszteződésekben.

Az első közlekedési lámpát 1868. december 10-én helyezték forgalomba Londonban, a Westminster-palota előtti kereszteződésben. Az első mai értelembe vett elektromos lámpára 1932-ig kellett várni. Bár rendkívül hamar elterjedt, mégsem tudta kiváltani teljes mértékben az emberi erőforrást, lévén a technika ördöge a kereszteződésekben sem hajlandó aludni, a lámpák is felmondhatják a szolgálatot, illetve kialakulhat olyan forgalomi dugó, amikor rendőröknek kell visszavenni az irányítást.

De az is lehetséges, hogy egyszerűen soha nem is terveztek az adott helyre forgalomirányító eszközt (ezzel is támogatva néhány tehetséges rendőr táncos pályafutását). Szóval a zsaruk a közlekedési rendre vigyázva a szürke hétköznapokat is színesíthetik, szórakoztatva önmagukat és az utca közönségét, ahogyan majd az a lenti videókból is kiderül.

Tony Lepore a legnagyobb név a szakmában. 1984 óta űzi az ipart Providence (USA) városában.

Nigéria fővárosában Abuja-ban teljesít szolgálatot az a rendőr, akinél azért kérdéses, hogy valóban irányítja a forgalmat vagy csak napszúrás áldozata lett.

Mint akit felhúztak és csak körbejár. Fülöp-szigetek, Manila.

Valamit tudnak a Fülöp-szigeteki rendőrök… Ismét egy videó az ázsiai országból. Érdemes figyelni a forgalomirányító mellett elsuhanó autókat, 0:13-nál lesz egy nem túl szabályosan utazó személy (bár ott valószínű ez természetes).

Végezetül egy svéd zsaru, akinek még csak kereszteződés sem kell, hogy táncra perdüljön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik