„Összesen 123 beadvány érkezett a közmédia jövőjéről indított szakmai egyeztetésre. Korábban még nem volt példa Magyarországon arra, hogy a közmédia jövőjéről ilyen széles körű, nyitott szakmai egyeztetés zajlott volna. Az első száz feldolgozott anyag közel 640 oldalnyi javaslatot, kritikát és szakmai tapasztalatot tartalmaz” – olvasható a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM) friss közleményében, melyben arról adnak számot, hogy hány és milyen javaslat érkezett a tárcához július 24. és augusztus 20. között a közmédia újraformálásával kapcsolatosan.
Mint írják, a minisztérium több mint száz szervezetet keresett meg közvetlenül vagy szakmai közvetítőkön keresztül, illetve nyílt felhívásban is várta az érintettek javaslatait. Ennek eredményeképp összesen 123 beadvány érkezett, melyek alapján a minisztérium szerint egyértelműen kirajzolódni látszik egy kívánt közös irány a közmédia jövőjét illetően.
A beadványokban visszatérő kérdésként jelenik meg többek között a hiteles közszolgálati tájékoztatás, a kulturális, tudományos és oktatási tartalmak szerepe, a társadalom sokszínűségének bemutatása, valamint az, hogyan tud a közmédia a hagyományos televíziós és rádiós működés mellett a digitális térben is korszerű közszolgálati tartalomszolgáltatóvá válni
– írta a tárca, pár konkrét példát is kiemelve:
- A Történelemtanárok Egylete azt hangsúlyozta, hogy a közmédia feladata a közjó szolgálata és „olyan kulturális, tudományos, oktatási és ismeretterjesztő tartalmak előállítása is, amelyeket a piaci média kevésbé finanszíroz”.
- A Magyar Producerek Szövetsége szerint a közmédiának a hagyományos csatornákon túl mindenki számára hozzáférhető, hiteles közszolgálati tartalomszolgáltató rendszerként kell működnie.
- A Független Előadó-művészeti Szövetség pedig a teljes magyar kulturális élet, köztük a kisebb nyilvánossággal rendelkező független alkotók megjelenítésének fontosságát emelte ki.
A TKKM közlése szerint miután áttekintettek minden beadványt, egy közös, nyilvánosan megismerhető összegző tanulmányt készítenek azok felhasználásával, amit majd a Független Közmédia Testület is megkap azzal a céllal, hogy szabadon felhasználhassa az MRTV Zrt. új vezérigazgatójának ősszel esedékes, nyílt pályázati kiválasztása során.
A cél egy olyan közmédia alapjainak megteremtése, amelynek működését a függetlenség, a hitelesség és az átláthatóság határozza meg, és amely valóban képes az egész társadalmat szolgálni
– tették hozzá.

