Kultúra

A sztároknak és a kevésbé ismert színészeknek is ugyanannyit fizetett az HBO a Fehér Lótuszért

HBO
HBO
Ennél testvériesebben nehezen lehetne osztozni.

Meglepő tényről számolt be a Vulture magazinnak a Fehér Lótusz legújabb, harmadik évadában is brillírozó Jason Isaacs, aki a lap kérdésére válaszolva arról mesélt, hogy a forgatásokon a korábbi pletykákkal egybehangzóan valóban mindenkinek ugyanannyit fizettek, legyen szó ismert vagy épp ismeretlen színészekről.

A cikkből kiderül: mindenkinek egységesen 40 ezer dollárt, azaz mai árfolyamon 14 millió forintot adtak egy epizódért, így az egész évadért 112 millióval gazdagodott az, akinek minden részben volt szerepe.

Ez a szám hollywoodi mércével nagyon alacsonynak számít – tette hozzá Isaacs, aki hozzátette: a színészek általában nem szoktak mesélni a gázsijukról, ezt a jó ideje terjedő pletykát azonban nyugodt szívvel megerősítheti.

Az a helyzet, hogy akár még fizettünk is volna azért, hogy szerepelhessünk a sorozatban. Talán még egy testrészünket is odaadtuk volna

– mondta, majd a riporter arról kérdezte, fairnek érzi-e, hogy ő, illetve Parker Posey is ugyanannyit kapott, mint a filmiparba nemrég érkező Sam Nivola vagy Sarah Catherine Hook.

A válasz nem maradt el:

Soha nem a pénzért dolgozom. Az emberek azt fogják hinni, hogy óriási halomban áll a pénzem, de sajnos éretlenül a bevételeimhez igazítottam a kiadásaimat, és gyakorlatilag mindent elköltöttem, amit az évek során kerestem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik