Kultúra

Hogyan menekítsd ki a kishúgod egy luxusszektából?

Netflix
Netflix
Többek között a címben feltett kérdésre keresi a választ a Netflixen nemrég bemutatott Szirének. Hogy frappáns alkotói megoldás vagy a sors fintora, nem tudjuk – mindenesetre a sorozat éppúgy működik, mint a címében szereplő mitikus lények: első blikkre végtelenül vonzó a Julianne Moore-ral, Kevin Baconnel és más sztárokkal megpakolt színészgárdájával meg gyönyörű helyszíneivel, közelebbről azonban nem is olyan meggyőző. Kritika.

Meghann Fahy pár hónapja feltűnt már egyszer egy gazdag család felháborítóan szép villájában, hogy felborzolja a kedélyeket, csak ott rövid úton meg is halt: A tökéletes párban ő volt a hulla, akit a festői Nantucket strandján partra sodort a víz. Ez láthatóan nem elégítette ki a színésznő ambícióit, idén ugyanis elvállalt egy újabb könnyed elitellenes Netflix-krimit – csak ezúttal főszerepet kapott benne.

A Szirének a szokásos fegyverzettel száll harcba a felejthető, de szórakoztató társadalmi szatírák évről évre egyre telítettebb mezőnyében:

  • egy rakás tehetséges színészt mozgat a cliffhengerek közötti időt kitölteni hivatott, helyenként egészen szórakoztató történetben;
  • gyönyörű helyszínen, ezúttal egy kitalált, New Englandet idéző szigeten játszódik;
  • és persze jó ritmusban adagolja a főszereplői múltjából előbukkanó sötét titkokat.
Netflix

Azért akad némi frissesség is a sorozatban. Például a mostanság kizárólag Nicole Kidman megformálásában látható, szolidan szenvedő luxusfeleség szerepét ezúttal Julianne Moore kapta. Ő irányítja azt a különös szektát, ami magába foglalja az impozáns háztartás cinikus alkalmazottait, a milliárdos férj vagyonából fenntartott madárrezervátumot és azt az előkelő társasági kört, amit az előbbi kettő vonz Moore, azaz Michaela Kell személye köré. Michaela (barátainak és legodaadóbb csodálóinak csak Kiki) igazi mágneses jelenség, akiért a komplett sziget rajong – Moore látható élvezettel ugrándozik a misztikusság és a hátborzongató negédesség között. Személyi asszisztense és egyben legjobb barátnője a fiatal Simone (a Sárkányok házából is ismert Milly Alcock – róla és sebesen felfelé ívelő karrierjéről itt írtunk bővebben még 2022-ben). Idilli hétköznapjaikat közös futással, koktélpartik szervezésével és a Kiki férjének, Peternek (Kevin Bacon) küldött intim üzenetek brainstormingolásával töltik. Az év legfontosabb társasági eseményének előkészületei közepette azonban váratlan esemény zavarja meg a sziget nyugalmát: betoppan Simone harsány, neccharisnyás, visszaeső alkoholista nővére, Devon (Fahy).

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik