Kultúra

Rendőr lőtt a Weezer gitárosának feleségére, aki rövidesen gyilkossági kísérletért állhat bíróság elé

Albert L. Ortega/Getty Images
1125260710
Albert L. Ortega/Getty Images
1125260710
Azt egyelőre nem tudni, hogy a nő kezében miért volt fegyver.

A hétvégén a Coachellán színpadra álló amerikai Weezer basszusgitárosa, Scott Shriner feleségét hétfőn a Los Angeles-i rendőrség egy tagja lőtte meg, miközben egy cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottjai után kutattak a városban.

Az ötvenegy éves Jillian Lauren a lövés nyomán nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, sebe miatt azonban kórházba szállították – írja a Guardian, ami hozzáteszi: a történteket a rendőrség rövidesen gyilkossági kísérletként értékelte, így Laurent rövidesen hazaengedték ugyan, de később letartóztatták.

A cikk szerint a rendőrök épp a frissen történt gázolás miatt nyomoztak, mikor Lauren kilépett a saját otthona ajtaján, a kezében tartott fegyvert a rendőrökre tartva. A pisztolyt többszöri felszólítás ellenére sem akarta eldobni, így a járőrök rálőttek. A nő épp ezért visszafutott a házába, majd rövidesen a bébiszitterrel együtt lépett ki újra az utcára. Ekkor mindkettejüket őrizetbe vették, hamarosan azonban kiderült, hogy nem vettek részt a gázolásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik