55 éves korában meghalt Bényi Ildikó, az Önök kérték műsorvezetője. Bényi Ildikó csaknem harminc éven át vezette az MTVA legendás kívánságműsorát, amely minden hétköznap jelentkezett. Az elmúlt hetekben a műsorvezető súlyos betegsége miatt már nem volt látható a műsorban, a helyét Radványi Dorottya vette át.
Bényi Ildikó Szikszón született 1970-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1992-ben, majd elvégezte a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot. A Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői tanfolyamát 1993-ban, a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát 1995-ben fejezte be. Több éven keresztül tanított az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszékén helyesírást, beszédművelést, nyelvhelyességet, retorikát.
1993 óta dolgozott a Magyar Televíziónál bemondóként, majd műsorvezetőként. Az Önök kérték nagy sikerű kívánságműsornak 1997 óta volt a műsorvezetője. Emellett vezette 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort a Magyar Rádióban. 2006 óta a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom erkölcsi támogatója és a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe volt. 2017-ben a Reformáció 500 nagykövete volt. Egy lánya van, Tótfalusi Fanni, aki követte őt a pályán, és jelenleg a Szerencseszombat és a Petőfi TV műsorvezetője.
A közmédia Bényi Ildikót saját halottjának tekinti, szerda délután, a 13:45-kor kezdődő Családi kör adásában, csütörtökön és pénteken pedig az Önök kérték című műsorban emlékeznek meg róla.




