Kultúra

A világ egyik legidősebb Ikarus buszának felújításába kezd a Közlekedési Múzeum

Szikora Zsombor (MMKM)
Szikora Zsombor (MMKM)
Most is üzemképes, egy kis szeretetre azonban így is szüksége van.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) gyűjteményébe került a világ egyik legidősebb Ikarus autóbusza: a 30-as típus példányai voltak az elsők, amiket már Ikarus márkanévvel és a jól ismert szárnyas logóval gyártottak – írja sajtóközleményében az MMKM.

A típus 1951 és 1963 között szolgáltak forgalomban, példányai pedig ma már rendkívül ritkák: a nemrég a közgyűjteménybe került darab 1953-ban gördült ki a mátyásföldi gyár kapuján, majd először a Magyar Honvédség égisze alatt, azután 1977-es nyugdíjazásáig az Állami Építőipari Vállalat flottájában szolgált.

3 fotó

Karosszériáját valószínűleg az első nagyjavításkor építették át, így tetőablakai eltűntek. Ez persze nem volt sokat az értékéből, hiszen az átalakítás visszafordítható, muzeológiai értéke pedig így is kiemelkedően nagy, hiszen a 30-asból ma csupán négy darab üzemképes a világban. Ezek egyike a nemrég a pesti alsó rakparton is megfordult jármű, ami annak ellenére, hogy gurul, mégis restaurálás előtt áll.

1951-ben a 30-as volt a később világhírűvé vált magyar gyár első, önhordó vázszerkezetű, városi-távolsági autóbusztípusa, amelynek sorozatgyártása a bemutatás után azonnal megindult. Alig hét év alatt több, mint 3000 darabot gyártottak belőle, amik a világ számos országában bizonyítottak, így az új gyártmányoknak csak egyharmada került hazai forgalomba.

Mintha mozgó üvegpalota suhant volna el

– írta róla 1951-ben az Élet és Tudomány, a gyár főmérnöke, Zerkovitz Béla pedig az Autó-Motor következő évi lapszámainak egyikében pedig hozzátette:

A kontinens egyik legjobban sikerült kis autóbusza született meg.

Az állítás igaz volt, egy kellemetlen problémával azonban így is szembesülni kellett az utazóknak, illetve az üzemeltetőknek: oldalanként csak két-két felső ablakrése volt nyitható, amik nem tudták biztosítani a megfelelő szellőzést. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a tetők ívét követő ablakokon keresztül a felülről betűző nap gyakran igencsak felmelegítette az utasteret, így az utasok – a korszakban divatos nejloningekre utaló izzasztó hatása okán – a Nejlon nevet adták a típusnak.

Az Ikarus 30-as autóbuszok egy részét 1955-től pótkocsivá alakították, 1963-ban biztonsági megfontolásból ezek alkalmazását azonban megszüntették. A budapesti forgalomban 1960-tól a pótkocsis szerelvények helyét a Fővárosi Autóbuszüzem műhelyében leselejtezett autóbuszokból kialakított csuklós autóbuszok, majd később az Ikarus 180-asok vették át.

Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a bemutatón elmondta: kiemelten fontos küldetésnek tartja, hogy a múzeum gyűjteménye minél több olyan hazai gyártású járművet őrizzen meg az utókor számára, amik reprezentatív és esztétikus példányai közlekedéstörténetünknek és műszaki fejlődésünknek. Az Ikarus 30-as autóbusz oltalom alá vételével, valamint a múzeum által megkezdett restaurálással országunk ipari öröksége gazdagodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik