Kultúra

Meghalt Oliviero Toscani, a Benetton botrányfotósa

DIETER NAGL / AFP
DIETER NAGL / AFP

82 éves korában elhunyt Oliviero Toscani olasz fotográfus, aki a Benetton művészeti igazgatójaként, a márka provokatív kampányaival szerzett világhírt az 1980-as és ’90-es években – írja a család hétfői bejelentése alapján a Deadline.

Toscani tavaly augusztusban hozta nyilvánosságra, hogy egy ritka és gyógyíthatatlan betegséggel, az úgynevezett amiloidózissal küzd, amelynél amiloid fehérjék épülnek be a létfontosságú szervek szöveteibe. A fotós akkor azt is elmondta, hogy egy év alatt 40 kilogrammot fogyott.

Toscani 1942-ben Milánóban született, édesapja a Corriere della Sera híres fotóriportere, Fedele Toscani volt. Miután az 1960-as évek végén a Zürichi Művészeti Egyetemen fotográfiát és grafikai tervezést tanult, Toscani divatfotósként kezdett karriert építeni olyan magazinoknál, mint az Elle, a Vogue és a Harper’s Bazaar. Az 1980-as évek elején vált nemzetközileg ismertté, miután Luciano Benetton felvette művészeti igazgatónak a családi tulajdonban lévő ruházati vállalatához.

Toscani innentől kezdve provokatív marketingkampányokkal alapozta meg az észak-olaszországi divatlánc hírnevét: maguk a ruhák ritkán szerepeltek a fotóin, ehelyett olyan témákkal foglalkozott reklámjaiban, mint a HIV/AIDS-járvány, a rasszizmus vagy épp a halálbüntetés.

1992-ben például egy AIDS-áldozatról, David Kirbyről készült képet használt fel egy kampányhoz, amin Kirby az ohiói Colombia városában egy hospice-ban családja körében halála előtt látható. A kép nagy sajtóvisszhangot kapott, a katolikus egyház a vallási ikonográfia kigúnyolásának, az AIDS-aktivisták pedig kizsákmányolónak tartották.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

THE AIDS MEMORIAL (@theaidsmemorial) által megosztott bejegyzés

Nem igazán érdekeltek a cég pulóverei. Ellenkezőleg, szerintem az a fontos, hogy egy vállalat megmutassa társadalmi érzékenységét… az eredmények azt mutatták, hogy ez a koncepció működött. Az alatt a 18 év alatt, amíg Luciano Benettonnal dolgoztam, a vállalat mérete hússzorosára nőtt

– mondta egy 2012-es interjúban.

Toscani 2000-ben hagyta ott a Benettont, miután egy halálbüntetés elleni kampányával, amelyben Ken Shulman amerikai szabadúszó újságíróval 26 halálraítélttel készítettek fotókkal illusztrált interjút amerikai börtönökben, kisebb botrányt robbantott ki. A fotós aztán 2017-ben visszatért a céghez, 2020-ban azonban ismét elváltak az útjaik, miután Toscani egy interjúban bagatellizálta a Benetton család kezelésében álló Morandi-híd összeomlásának jelentőségét, amelyben 2018-ban 43 ember vesztette életét.

A Benettontól való távozás után Toscani más márkák számára végzett munkáin keresztül továbbra is olyan, a szívének kedves témákban alkotott, mint a melegek jogai, a rasszizmus és az anorexia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik