Kultúra

Budapesten koncertezik az Imagine Dragons

GUILLAUME SOUVANT / AFP
GUILLAUME SOUVANT / AFP

Budapestre is ellátogat Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza alatt az Imagine Dragons, 2025. június 14-én, a Puskás Arénában lépnek fel.

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar tizenhat európai országban koncertezik jövő tavasszal: májusban Zürichben indul és júliusban Londonban fejeződik be a turné ezen szakasza. A zenekar fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: először 2014-ben, a Sziget Fesztiválon, majd 2016-ban a Budapest Arénát töltötték meg, 2017-ben a VOLT Fesztiválon léptek fel, tavaly pedig a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán játszottak.

A 2008-ban alakult, jelenleg trióként (Dan Reynolds – ének, gitár, billentyűs és ütőhangszerek; Wayne Sermon – gitár, vokál, mandolin, szintetizátorok, hegedű; Ben McKee – basszusgitár, billentyűs hangszerek, vokál) működő Imagine Dragons albumaiból eddig 74 millió kelt el világszerte, a csapat több mint 160 milliárd lejátszást tudhat magáénak. Négy kislemezük – Radioactive, Believer, Thunder, Demons – több mint tízszeres platinaeladást produkált.

2009-es felbukkanásuk óta öt egymást követő Top 10-es debütálást értek el a Billboard albumlistán a Night Visionsszel (2012), a Smoke + Mirrorsszal (2015), az Evolve-val (2017), az Originsszal (2018), valamint a Mercury – Act 1-nal (2021). Utóbbi második része, a 2022-ben kiadott Mercury – Act 2 producere a világhírű Rick Rubin volt. A Mercury Act 2-n szereplő Bones a rádiós listák első helyére került, a J.I.D rapperrel közös Enemy világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be. Bad Liar című daluk a tizedik a sorban, amelyik meghaladta az egymilliárd streamelést, miközben Thunder és Believer című slágereikhez készült klipek kétmilliárdos YouTube-megtekintést értek el, a Radioactive és a Demons több mint egymilliárdos száma után.

Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től, Wiz Khalifától Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig számos világsztárral dolgoztak együtt, jótékonysági tevékenységük keretében milliókat gyűjtöttek a gyermekrák elleni szervezet, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds Loveloud Alapítványa számára.

A LOOM európai állomásaira elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők a jegyek, szeptember
10-től. A teljes körű jegyértékesítés szeptember 13-án, pénteken, 10 órakor indul, a budapesti koncertre a www.livenation.hu oldalon lehet majd jegyet vásárolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik