Miért forrnak ma is az indulatok, ha egy romkomban a középkorú nő fiatal férfival kavar?

Ennek a romantikus filmnek az előzetesét nézték meg a legtöbbször a világ összes streamingpremierje közül

– írtuk márciusban, amikor napvilágot látott A rólad alkotott kép első trailere. Az eredetiben The Idea of You című romantikus vígjáték a Prime Video legfontosabb tavaszi premierje volt, de ennyire felfokozott várakozásokra talán a streamingszolgáltató részéről sem számítottak.

Különösen úgy, hogy A rólad alkotott kép visszafogott költségvetésű, voltaképpen csendes produkciónak mondható. Messze nincs olyan nagyszabású, mint a Netflix nagy nyári vagy ünnepi bemutatói, amelyekben húszmillió dollárokért szerződtetett sztárok (például Dwayne Johnson, Ryan Gosling és Gal Gadot) teszik kockára a karrierjüket. És biztosan nem áll mögötte olyan elkötelezett rajongótábor, mint a menetrendszerűen érkező Marvel- és Star Wars-sorozatok mögött.

A rólad alkotott kép előzetesét mégis több mint 125 millióan nézték meg különféle közösségi oldalakon az első napokban a WaveMetrix statisztikai oldal számításai szerint, ami rekordot jelent a streamingpremierek között. Májusban aztán a filmet is bemutatták. A film utóélete szempontjából a kritikusok visszafogott lelkesedésénél fontosabb, hogy az internetezők, akik az előzetest is úgy felkapták, mennyire élénk eszmecserébe bonyolódnak a teljes film ismeretében.

Nem meglepő módon a leghevesebb reakciókat nem a film – amúgy szerintünk erős közepes – színvonala váltotta ki, hanem a történet központi témájának ábrázolása. Ez nem más, mint a középkorú nő és a fiatal férfi szerelme, ami a közösségi médiában fellángoló indulatok alapján mind a mai napig megosztja a közönséget.

Holott A rólad alkotott kép Michael Showalter rendezte filmváltozata tompítja is az eredeti történetben szereplő korkülönbséget. Robinne Lee magyarul is olvasható könyvében, a reptéri könyvesboltokban precízen kihelyezett, romantikus bestsellerek e jellegzetes darabjában a Los Angeles-i művészeti galériát vezető, harminckilenc éves Solène jön össze egy húszéves popsztárral, Hayesszel, akit a szerző leginkább a One Direction egykori tagjáról, Harry Stylesról mintázhatott. A filmadaptációban Solène negyven, Hayes viszont huszonnégy éves. Az utóbbi változtatás kulcsfontosságú: egy húszéves fiú szinte még gyerek, míg egy huszonnégy évesről már el lehet hinni, hogy valamelyest megkomolyodott, önállóan éli az életét, képes felelősséget vállalni a döntéseiért.

Hogyan igyekszik közelebb hozni Showalter változata ezt a történetet a nagyközönséghez, és melyek azok a mélyen berögzült, hollywoodi hagyományok, amelyeket ma is csak módjával lehet kikezdeni a romantikus vígjáték műfajában? Miért tűnik egy szerelmi történet rögtön kritikus szelleműnek, ha a szerelmesek között nagy a korkülönbség, és megváltozott-e ez napjaink Hollywoodjában, ahol a nemrég még temetett romantikus komédiák éppen újra magukra találnak?

Annyira fiatal fiút azért nem vállaltak be

A rólad alkotott kép elvált hősnője tinédzser lányát kíséri el a Coachella fesztiválra. Ott a nyilvános vécé helyett véletlenül az egyik fellépő lakókocsijába nyit be, így ismerkedik meg Hayesszel, az August Moon nevű fiúbanda énekesével. Szó szót követ, és másnap a fiatal popsztár már Solène galériájában nézelődik. Úgy tesz, mintha a műalkotások érdekelnék, de valójában a nő miatt jött.

Így kezdődik Lee regénye és Showalter filmje, a folytatásban pedig el kell fogadnunk, hogy a földkerekség egyik legünnepeltebb, körülrajongott, huszonéves celebritása éppen egy negyven körüli nőbe lesz szerelmes. A szerelem már csak olyan, hogy ez is benne van a pakliban, Showalter filmjének viszont meg kell küzdenie azzal a problémával, hogyan ábrázolható ez a viszony. Anne Hathawayre bízták Solène szerepét, aki korban illik is a karakterhez – negyvenegy éves –, de nyilvánvalóan hollywoodi sztárnak látszik, nem pedig hétköznapi nőnek. Óvakodva idézünk internetes mémeket érveink alátámasztására, de ennél a témánál megkerülhetetlen, hogy a közösségi oldalakra hivatkozzunk. Az X egyik twitterezője hívta fel rá a figyelmet, hogy Hollywood 2001-ben arról akart meggyőzni minket, Anne Hathaway csúnya (a Neveletlen hercegnőben), 2006-ban arról, hogy a színésznő kövér (Az ördög Pradát visel főhőseként), idén pedig arról, hogy öreg.

Hayes karakterét eközben a huszonkilenc éves, angol Nicholas Galitzine játssza, akit egyelőre kevés filmben láthattunk, de máris elkötelezett rajongótábort tudhat magáénak.

A férfihős életkorát tehát a film két lépésben közelíti Solène korához – a karaktert húszról huszonnégy évesre írják át, a szerepet pedig egy harminc körüli színész játssza –, ami önmagában is jól mutatja, hogy a fősodorban a mai napig nehezen veszik rá magukat a filmesek, hogy egy szerelmespár történetében bevállalják a jelentős korkülönbséget.

Legalábbis abban az esetben, ha a happy end felé kívánják kormányozni a sztorit.

Itt mutatkozik az újabb különbség a könyv és a filmadaptáció között.

Lee regényében ugyanis Solène végül úgy határoz, a kapcsolatuk Hayesszel nem folytatható, mert a bulvársajtóban botrányosként tálalt viszony miatt kamasz lánya is rengeteg támadást kap az iskolatársaitól. Noha Solène és Hayes tényleg szerelmesek egymásba, a nő úgy dönt, gyereke védelmében lemond a kapcsolatról. Ezzel a történet melodrámai befejezést nyer, a szeretett fél érdekében meghozott áldozattal ér véget.

Ezzel szemben Showalter, aki Leevel és Jennifer Westfeldttel közösen jegyzi a film forgatókönyvét, úgy döntött, hogy boldog befejezéssel jutalmazza rokonszenves hőseit. Természetesen a kapcsolat itt sem alakul problémamentesen, és a filmbeli Solène is eljut odáig, hogy lánya érdekében és a bulvármédiától megcsömörlötten szakítson Hayesszel. Csakhogy ezután előzékeny felirat tájékoztat bennünket arról, hogy öt év telik el a szereplők életéből. Hayes időközben otthagyta az August Moont és szólókarrierbe kezdett – olyan típusú, gitáros-melankolikus balladát ad elő, amit a filmesek hagyományosan az „érett férfi” zenéjeként szoktak bemutatni –, majd egy szép napon újra megjelenik Solène galériájában. Itt a film vége, de megnyugodhatunk, a szerelem végül győzött, még ha nem is azonnal.

Húszéves fiú keresi nyolcvanéves szerelmét

Ezek a változtatások és persze a közönség felfokozott reakciói jól jelzik, hogy a jelentős korkülönbség a mai napig kényes téma az egyik legkonzervatívabb hollywoodi műfajban. A romantikus vígjátékok kilencvenkilenc százaléka egy korban egymáshoz illő – rendszerint késő huszonéves vagy kora harmincas – férfi és nő egymásra találásáról szól. Minden, ami ezen túlmutat, kivételnek és éppen ezért formabontónak számít a patinás múltú, hollywoodi változatában nagyjából százéves műfaj történetében.

A klasszikus hollywoodi időszakban, tehát a hatvanas évekig csak nagyítóval találunk olyan romantikus komédiát, ami nagy korkülönbségű párról szólna. Akadt egy-két ilyen, de minden esetben a férfi volt az idősebb, a karakterek pedig rendszerint nem vettek tudomást a korkülönbségről, az nem volt a történet része – mintha nem is létezett volna. Ennek a megközelítésnek jellemző példája Billy Wilder Sabrinája, amelyben az akkor ötvenöt éves Humphrey Bogart csábítja el a nála harminc évvel fiatalabb Audrey Hepburnt. (Wilder máskülönben érzékeny volt a korkülönbség témájára: korai rendezésében, Az őrnagy meg a csitriben a hősnő különféle okokból fiatalabbnak álcázza magát, így ismerkedik meg egy katonatiszttel, de szerencsére a végén mindkettejük számára kiderül, hogy korban is összeillenek.)

Ha a korkülönbség a történet részéve vált, rögtön meg is változtatta annak műfaját. A romantikus vígjáték bolondozásai hirtelen idegenné váltak a cselekménytől, ha a szereplőknek az eltérő életkorukból fakadó konfliktusokat kellett megoldaniuk. Az ötvenes évek hollywoodi melodrámáinak egyik legkiválóbb darabja, az Amit az ég megenged egy negyvenes özvegyasszony és egy nála nagyjából tíz évvel fiatalabb kertész szerelméről szól – itt a korkülönbség mellett tehát a társadalmi rang is elválasztani látszik a hősöket –, de a rendezőben, Douglas Sirkben fel sem merül, hogy ezt a történetet akár vígjátékként is el lehetne mesélni.

Ez a lehetőség inkább bő egy évtizeddel később merül fel Hollywoodban. Méghozzá abban az időszakban, amikor a klasszikus stúdiókorszak végével rövid ideig újító, kísérletező műfajfilmek készülhetnek, amelyek részben éppen a népszerű műfajok konvencióival szemben kritikusak.

Már nem az apák, hanem a fiúk Hollywoodja volt ez, és az új korszak egyik első nagy pénzügyi sikere, a Diploma előtt éppen a nagy korkülönbséget tette meg a komédia egyik forrásává.

Igaz, itt a főhős számára elég hamar egyértelmű lesz, hogy nem a korosodó Mrs. Robinson, hanem annak lánya az ő igazi választottja.

Ebben a témában a legfontosabb, mind a mai napig kivételesnek számító film a hetvenes évek elején készült el. Hal Ashby Harold és Maude című klasszikusáról van szó, amely a szélsőségekig fokozza a korkülönbséget: a húszéves Harold a nyolcvanhoz közelítő Maude-ba szeret bele. Márpedig Ashby érzékeny rendezésében valóban egyértelmű, hogy itt szerelemről van szó, még ha ezt a bölcs hősnőnek idővel vissza is kell utasítania. Végül úgy dönt, öngyilkosságával nemcsak Harold, hanem a saját életéből is kivonul.

Mondanunk sem kell, ekkor már nem a romantikus vígjátékok terepén járunk, noha Ashby mindaddig a műfaj legtöbb dramaturgiai elemét – a karakterek csetlését-botlását, a közös mókázást és a társadalmi akadályok felismerését – felvonultatta. Ám a befejezés a legszebb, ha úgy tetszik, a Douglas Sirk-i ihletésű melodrámákat idézi, mert Maude Harold érdekében a lehető legnagyobb áldozatot hozza meg.

Változott-e száz év alatt a romkomsiker receptje?

Mi köze a romantikus vígjáték hollywoodi műfajtörténetének A rólad alkotott képhez? Nagyon is sok: kiviláglik belőle, hogy a hatvanas-hetvenes évek kritikus szellemű filmjei nyitottak utat a konvencióktól elütő szerelmespárok történeteinek. Woody Allen filmjeiben aztán már számos ilyennel találkozhatunk, mert a kétezres évekig Allen rendre magára osztotta a romantikus vígjátékok férfi hőseinek szerepét, míg a hősnőket nála változó mértékben, de mindig jelentősen fiatalabb színésznők játszották, többek között Mariel Hemingway (Manhattan), Juliette Lewis (Férjek és feleségek) és Helen Hunt (A jáde skorpió átka).

A komoly korkülönbség ettől függetlenül nem vált a fősodorbeli, hagyománykövető romantikus vígjátékok alapelemévé, inkább a műfaj kliséinek kiforgatására vállalkozó darabok választották ezt az irányt. Legújabban viszont a konvencionális romkomok hős- és témaválasztása, illetve a fogalmazásmódja is merészebbé vált, összefüggésben azzal, hogy a műfaj az ezredforduló után a közönség összetételének megváltozása, a nagy költségvetésű látványfilmek túlsúlya, nem utolsó sorban pedig a társadalmi valóságtól egyre jobban elszakadó világképe miatt fokozatosan veszíteni kezdett a népszerűségéből.

Mintegy ellenhatásként, a kétezres években nyíltabbá vált a szexről szóló beszéd és hangsúlyosabbá a bimbózó kapcsolatok erotikája – erről már csak néhány film címe is tanúskodik: Barátság extrákkal, Csak szexre kellesz. Ezzel párhuzamosan a heteroszexuális, fehér párok is egyre gyakrabban adják át a helyüket meleg fiúknak (Kszi, Simon, Vörös, fehér és királykék), vagy éppen osztálytársnőjükbe szerelmes ázsiai-amerikai lányoknak (Ha tudnád). Fontos, hogy ezek a filmek nem kritikusan, mítoszromboló hevülettel közelednek a romantikus komédia műfajához, hanem visszaigazolják, érvényesítik annak szerelemkoncepcióját – csak éppen másfajta főhősökkel.

Innen érthető meg, hogy A rólad alkotott kép a főhősök életkora között tátongó tizenhat év ellenére mégiscsak meglehetősen konzervatív darab, mert mára jócskán megváltozott körülötte a műfaji környezet.

A filmsztár külsejú filmsztárok felléptetése és a ragaszkodás a happy endhez ugyancsak a hagyománykövető romantikus vígjátékok közé sorolja Showalter filmjét, még ha a rendező be is iktat egy melodrámai, szomorú fordulatot a varázsütésszerűen boldog befejezés előtt. A rólad alkotott kép hősei kitartóan hisznek a szerelemben, és kitartásuk végül valóban legyőz minden akadályt – ez meg a romantikus konfliktus vicces helyzetekbe ágyazása a műfaj két legalapvetőbb konvenciója.

Úgy látszik, hiába találkozhatunk ma változatosabb hősökkel és bátrabb témafelvetésekkel a hasonló filmekben, a kiugró anyagi sikerhez mindmáig a konzervatív közelítésmódra van szükség. A 2020-as évek legnagyobb bevételt hozó, amerikai romantikus vígjátékai legalábbis még mindig heteroszexuális, többnyire fehér párok egymásra találásáról szólnak – az Imádlak utálni, a Beugró a Paradicsomba és a Bazi nagy görög lagzi 3 mellé azért odafért a Kőgazdag ázsiaiak a szabályt erősítő kivételként. A rólad alkotott kép alkotói ügyesen érték el, hogy a filmjük merésznek tűnjön, de valójában annyira mégse legyen merész.

Noha a streamingszolgáltatók általában nem hozzák nyilvánosságra a pontos számaikat, a Prime Video nézettségi toplistájának alakulásából alakulásából jól látszik, hogy A rólad alkotott kép máris a romantikus vígjátékok legnézettebb friss darabjai közé tartozik. Úgy látszik, a szerelmesek korkülönbségének kérdése most is élénken izgatja a fantáziánkat. Pláne, ha ez a korkülönbség megnyugtató módon áthidalható.