Kultúra

Hargitai Iván: Jön a JÁtékoSság évada

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház
Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház
A játékosság évada lesz, függetlenül attól, hogy vannak súlyos művek és egészen könnyedek. Rengeteg lesz az interakció, a nézők bevonása a játékba mindenfajta módon. Ültetjük, mozgatjuk, sőt, még szavaztatni is fogjuk őket! – mondja Hargitai Iván, aki a József Attila Színház művészeti vezetője. A sokszínűséget elengedhetetlennek tartja. Úgy gondolja, hogy a zenés vígjátékoknak is megvan a helye, melyek felhőtlen szórakozást nyújtanak, de ugyanúgy fontosnak tartja az érzelmileg mély és gazdag színdarabok bemutatását is, melyek épp olyan gazdagok érzelmileg és érzékenyek, mint maga az életünk.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Milyen szempontok alapján döntitek el, hogy melyik darabot választjátok?

Kell, hogy oldott, vidám hangulatot árasztó színház legyünk. Az a célunk, hogy visszatérő bérletes nézőink széles választékot kapjanak, sokfajta előadást lássanak. Hiszünk abban, hogy az emberek élvezik a változatosságot, és szeretik, ha különböző stílusokban és hangulatokban gazdag a színházi kínálatunk. Szeretnénk olyan sokféle arcot, gondolatot és érzést felmutatni, amelyekkel azonosulni tudnak. A sokszínűséget preferáljuk, így az oldott, könnyedtől kezdve (például a “Három férfi és egy mózeskosár”) egészen a mélyebb, elmélkedőbb darabokig (mint például “Az ötödik pecsét”) mindenféle hangulatot megtalálhatnak az évadban.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Úgy vélem, hogy minden színház igyekszik a garantált siker felé haladni, ezért olykor hollywoodi történeteket visznek színpadra. Te hogy látod?

A komolyabb drámák nem mindig érik el ugyanazt a széles körű népszerűséget, így például rendkívül ritka, hogy egy darab, mint például A király beszéde, ötven előadást érjen el. Ezeket az előadásokat nehezebb értékesíteni, de nem szabad azt gondolnunk, hogy nincs igényük a nézőknek arra, hogy elgondolkodjanak a körülöttük lévő világról. Az embereknek természetes vágyuk van arra, hogy megvizsgálják az életüket, és a színház ezt a gondolkodási igényt, a közös gondolkodás vágyát kielégíti. Ezért is fontos ezeket az előadásokat bemutatni, mert ezek iránt valóságos és alapvető igény mutatkozik. Bár ezek a darabok általában a stúdiószínpadokon kapnak helyet. Az utóbbi időben izgalmas kezdeményezés, hogy a nézőket a nagyszínpadra ültetjük. Így extra helyzetben tudjuk a teret használni, egyedi lehetőségeket kínálunk a színészeknek. Vannak olyan darabok, amelyek kifejezetten jól működnek a pincében. Például a Mikve vagy A Karamazov testvérek, mert ezeknek a daraboknak a fojtott atmoszférája jól illik a helyszínhez. Lehetőséget teremt arra, hogy különleges élményt nyújtsunk a közönségünknek.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Milyen darabokat láthat a közönség a következő évadban a József Attila Színház színpadain?

A következő évadban három stúdióelőadással készülünk, melyek kifejezetten az érzékenyebb, mélyebb színházi élményre vágyó nézőkhöz szólnak. Frederico García Lorca Flamenco-Vérnász című darabja a nagyszínpadon kerül bemutatásra, hasonlóan az előző évi Equushoz, úgy, hogy mind a nézőteret, mind pedig a színpadot játéktérként használjuk fel. Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét című darabját is a nagyszínpadon mutatjuk be, némi elrendezési változással, de hasonló tematikával. A stúdióban pedig a Mikve (Hadar Galron) című csodálatos izraeli darabot játsszuk nyolc női színésszel. Ez a három előadás, ami érzelmi nehézséget, feloldást és a katarzist képviseli. Ezzel párhuzamosan könnyedebb, népszínházi jellegű előadásokat is tervezünk a nagyszínpadra, melyek célja, hogy tömegeket vonzzanak, és igényesen, kulturáltan szórakoztassák a közönséget. Szente Vajk rendezésében Lehár Ferenc: Luxemburg grófja című zenés vígjátékát láthatják, mely egy modern átiratban hagyományos operettet idéz. Bagó Bertalan rendezésében pedig a Három férfi és egy mózeskosár című francia-amerikai filmvígjáték kerül színre. A nagyszínpadon helyet kap még Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? – show is, mely televízióstúdióba kalauzolja el a nézőket, ahol maratoni táncversenyt rendeznek. Az évad zárásaként egy lenyűgöző projekt vár ránk: a Shrek, a musical előadása. Ez egy igazi családi musical lesz, amelynek alapja az ikonikus animációs film. Biztos vagyok benne, hogy a nézők hatalmas élvezettel fogják fogadni.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Vannak olyan rendezőink, akik már számos alkalommal bizonyították képességeiket az előző évadokban, és új arc is csatlakozik hozzátok. De mik azok a szempontok, amelyek alapján eldöntitek, hogy ki fog rendezni?

Az új rendezők kiválasztásánál kiemelkedő fontosságot tulajdonítunk a szellemi és ízlésbeli összhangnak. Bár nem szükséges, hogy teljesen azonos gondolatokat és ízlést hordozzanak, hiszen a változatosság éppen az izgalom forrása. A rendező személyisége és látásmódja alapján választunk, mivel fontos, hogy művészi elképzeléseik érdekesek és vonzóak legyenek a nézők számára. Emellett az is kulcsfontosságú szempont, hogy a rendező szívesen dolgozzon a társulat tagjaival. Hiszünk a bizalomra épülő kapcsolatokban, és ha a színészek és a rendező között kialakul ez a kötelék, könnyebben megértik egymást és hatékonyabban dolgoznak együtt. Ezért térnek vissza olyan rendezőink, mint Szente Vajk, Bagó Bertalan és Lengyel Ferenc, akik már bizonyítottak a társulattal való harmonikus együttműködésben. Az újdonságok között Balázs Zoltánt sorolnám. Hagyományosabb drámai műfajban megírt Mikvére hívtuk. Ő nem is árult zsákbamacskát témában, de másfajta stílust fogunk kapni.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

A következő évad bemutatóinak sorrendjét mi határozza meg?

Az évad tervezésénél mindig az a célszerű, hogy vidám hangvételű előadással indítsuk az estéket, hogy folytathassuk a nyár derűs hangulatát. A könnyedebb darabokat az évad zárására időzítjük, míg a súlyosabb témákat középen helyezzük el. Ennek a dinamikának az az előnye, hogy ha valaki az évad elején jól szórakozott egy vidám előadáson, később nagyobb eséllyel vállalkozik egy súlyosabb történet megtekintésére is, hiszen már megismerte és megszerette a színészeket.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Az előző évadban hatalmas álmot valósítottunk meg A Karamazov testvérek színpadra állításával. Van-e ebben az évadban olyan darab, amelyhez személyes kötődésed fűz?

A színház lényegében egy közösségi művészet, ahol kölcsönös tiszteletben kell tartanunk egymást. Az idei Flamenco-Vérnász rendezésem során különösen fontosnak tartom, hogy a darabban számos kiemelkedő női szereplőt láthatunk. A színházunkban rengeteg tehetséges színésznő van, és nagy felelősség, hogy méltó feladatokat tudjunk biztosítani számukra. A Vérnász választásának az az alapja, hogy egy bonyolult, mesés és allegorikus történet, amelyben számos fontos női karakter található. Például a tavaly bemutatott Régimódi történetben Molnár Zsuzsanna a főszereplő, itt, a Vérnászban ikonikus szerepe van neki.  A másik rendezésem, ”A lovakat lelövik, ugye? – show” egy olyan előadás, amelyben a közös munka ereje által a társulat összekovácsolódik.

Szerző: Boros Norina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik