Kultúra

2,1 milliárd forintért kelt el egyetlen képregény

DC Comics
DC Comics
Superman első felbukkanása ma már egy vagyont ér.

6 millió dollárért, tehát nagyából 2,1 milliárd forinért kelt el az 1938-ban piacra dobott Action Comics képregény első száma – jelentette be április 4-én az aukciót lebonyolító Heritage Auctions. A füzet különlegessége, hogy ebben bukkant fel először Superman karaktere, ráadásul a kora ellenére kiváló állapotban van, hiszen a képregények hitelesítésével is foglalkozó CGC nem kevesebb, mint 8.5 pontra (Very Fine+) értékelte a képregény minőségét, ami egy 86 éves kiadvány esetében kiemelkedőnek számít.

A CGC szerint a képregényből a megjelenéskor 200 ezer darabot nyomtak, és mára mindössze 100 fennmaradt példányról tudni.

A 6 millió dolláros árávál a most elkelt Action Comics #1 a világ legdrágább képregényévé lépett elő, bőven megelőzve a második helyezetett, ami 2022-ben került kalapács alá. Ez szintén Superman első szereplése volt, de csak 8.0-s értékeléssel, ami két évvel ezelőtt 5,3 millió dollárt ért egy gyűjtőnek.

Bár elképesztő összegekről beszélünk, a képregények világában már egyáltalán nem számítanak ritkának, hogy valaki ennyi pénzt áldoz a popkultúra ma már meghatározónak szá,mító szeletére. 2021-ben valaki például 3,6 millió dollárt fizetett az eredetileg 1962-ben kiadott The Amazing Fantasy #15-ért, aminek az a különlegessége, hogy ebben láthatta először a nagyközönség Pókember karakterét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik