Kultúra

Egy boldogságügynök élete sem csak móka és kacagás

A boldogság ügynöke című magyar dokumentumfilm előzetese a 24.hu-n látható először.

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai rendezők egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét követték A boldogság ügynöke című filmben. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják azországot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogságindexét”.

A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintésta bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság?

A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon.

A film alább látható – a 24.hu-n debütáló – előzeteséből kiderül az is, hogy nemcsak a megkérdezettek, de a boldogságügynökök élete sem mindig könnyű, megvannak a saját beteljesületlen álmaik, sőt, defektet is kapnak olykor az utazásaik során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik