Kultúra

Meghalt Chance Perdomo, a Sabrina hátborzongató kalandjai 27 éves színésze

Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Motorbalesetben vesztette életét.

Motorbalesetet szenvedett és meghalt a 27 éves brit-amerikai színész, Chance Perdomoírja a Variety. Perdomo sajtósa megerősítette a halálhírt a lapnak, ám arról egyelőre sem ők, sem a rendőrség nem adott tájékoztatást, hol történt a baleset.

Perdomo Los Angelesben született, de Angliában nőtt fel, és fiatalon beszippantotta a színjátszás világa. Olyannyira, hogy a korábban tervezett jogi karrier helyett végül inkább a színészetet választotta: sokáig színházban lépett fel, majd 2017-ben megkapta első tévés szerepét a BBC gyerekcsatornájának egyik sorozatában. Ezt további lehetőségek követték, a legtöbben talán a Netflix Sabrina hátborzongató kalandjai című Netflix-sorozatból ismerik. Utolsó szerepe A fiúk című, Amazon Prime Videón futó szuperhőssorozat spinoffjában, a Gen V-ben volt. Halálhíre miatt a sorozat forgatását határozatlan időre felfüggesztették. A producerek közleményben írtak arról, hogy képtelenek felfogni a történteket, és hogy Perdomo mindenekelőtt egy kedves, szeretetreméltó személyiség volt, akiről még mindig képtelenségnek tűnik múlt időben írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik