Kultúra

Sinéad O’Connor legismertebb dalával kampányolt Trump, az örökösök elhatárolódtak

Alon Skuy / Getty Images
Alon Skuy / Getty Images
Követelik, hogy az elnökségért újra harcba szálló milliárdos hagyjon fel ezzel.

Donald Trump februárban a tavaly elhunyt Sinéad O’Connor legtöbbet játszott dalát, a Nothing Compares 2 U-t játszotta egy marylandi kampányrendezvényen, ez pedig egyáltalán nem tetszik az énekesnő örököseinek – írja a BBC.

Az angol slágerlisták éléről 1990-ben négy héten át letaszíthatatlan művel kapcsolatban a Chrysalis Records lemezkiadó, valamint a jogtulajdonosok közös közleményt adtak ki, amiben leszögezték:

Nem túlzás azt állítani, hogy Sinéad undorodott, sőt, megbántódott és megsértődött volna attól,

ha tudná, hol játszották le a dalát, hiszen Trump és az általa képviselt politika egyáltalán nem összeegyeztethető azzal a szigorú morális alappal, ami szerint a zenész élt, az őszinteséget, a kedvességet, méltányosságot, illetve az egymással szembeni tiszteséget szem előtt tartva.

A közlemény szerzői hozzátették:

az elhunyt örökségének őrzőiként követelik, hogy Trump, illetve társai hagyjanak fel a zenéi használatával.

A novemberi elnökválasztásokra immár teljes erőbedobással készülő politikus a jelzett eseményen az Abba Dancing Queen, Johnny Cash Ring of Fire, illetve Elvis Presley Suspicious Minds című dalát is használta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik