Kultúra

Erdély, irodalom, kombucha és örömfőzés: a kora tavaszi Balatonnak lesz két erős hete

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Egy térben és időben is elnyújtott és az éttermekben megvalósuló gasztrofesztivál, a Taste Balaton révén márciusban koncertek, tematikus vacsorák és workshopok jönnek a tó mentén.

A 2010-es években rengeteget fejlődött a korábban a július 1. és augusztus 20. közötti hat hét minél alaposabb megpörgetésére kihegyezett balatoni gasztronómia, és akinek van esze (vagy hozzám hasonlóan gyatra a tömegtűrő képessége), már elkezdhette felfedezni, mondjuk, a tó április-májusi vagy szeptember-októberi arcát. A négy-öt leghűvösebb hónap viszont így is vakfoltnak számít, télire elcsomagolt éttermek sora előtt hajthat el, aki letér az autópályáról.

Azon a januári hétköznapon is csak az e-bringáink surrogása hallatszik, amikor kesztyűkbe és sálakba burkolózva tekerünk és gurulunk az alsóörsi szőlődombon Csopak felé. Az apropó a márciusi Taste Balaton, ez a két hétvégét (köztük egy hosszút) és a köztes napokat is felölelő programsorozat, amelynek keretében egyszerre készülnek extra programokkal a négy évszakos vendéglátás mellett hitet tévő helyek – avagy végre egy olyan gasztrofesztivál, ahol nem egy helyre terelik a food truckokat, hanem minden vendéglátó (összesen 26-an) a maga hazai pályáján szervez és alkot. Lesznek villásreggelik, irodalmi vacsorák és borestek (Grecsó Krisztián, Dragomán György, Nyáry Krisztián, Scherer Péter), Hamvas Béla-túra és Jókai Mór-séta, Lovasi András és Beck Zoltán koncert, autósmozi, és még csak a felét villantottam fel.

A szervezők révén ebbe kóstoltam bele előzetesen én is, hogy az opciók közül kiemeljek néhány szimpatikusat: azokat, ahol nem fér el végtelen számú látogató, és egy vagy több rokonszenves házigazda is készenlétben áll, hogy a vendég tényleg látva legyen. Apropó, e-bringa: a zéró tolerancia országában kapóra jöhetnek a Balaton Bike 365 felső kategóriás, bérelhető elektromos kerékpárjai. Ha valaki már márciusban megnyitná a fröccsszezont, a rásegítésnek hála nyugodtan számolhat úgy, hogy minden táv harmadannyira fárasztó és minden domb ötször laposabb, egy Szigliget-Badacsony vagy egy Almádi-Csopak-Füred táv lényegében nem táv.

Csopaki Resti by Laurel

A sokfogásos és magyar ízekre fókuszáló, fine diningot követő pesti Laurel először nyárra telepített fióktelepet a csopaki vasútállomás főút menti, kihasználatlan épületébe, ahol green egg kerámiagrillben sül a cigány konyha lepénye, a bodag, odabent pedig tízen élvezhetnek egy egész estés vacsorát a bárszékeken ülve, és óhatatlanul interakcióba keveredve a kétfős stáb mellett egymással is. Karácsony Bence üzletvezető-séf mostanra egész évre Csopakra települt, a Taste Balaton estéi során pedig a fix hatfogásos menüt társ-házigazdák és fogásaik színesítik. Megfordul majd itt Mautner Zsófi; a 24.hu kiadójához tartozó Nosalty főszerkesztője, Hering András és a csopaki szőlőhegyen borászkodó Jásdi család következő generációját képviselő Jásdi Attila is.

Chripkó Lili Karácsony Bence a Csopaki Restiben

Villa Kabala

Ha valaki nagyon erőlködne, biztosan lehetne valami nagyon kellemetlent is álmodni a szigligeti Villa Kabala falai közé, de a völgy tetején álló egykori művészvillában nem ez történik. Az üdvözlő bodzapezsgő után sejtheti, aki felkaptat a lépcsőn, hogy jó dolgok várják, köztük egy álomszerű panoráma és egy kísérletező, de jól szervezett konyha. Ezúttal nemcsak a hagyományos értelemben lehet belekóstolni az utóbbiba, de be is lehet állni egy egész napos főzésre, aztán a stábbal közösen elfogyasztani a halak, húsok és mindenféle krémek terén is kifejezetten kreatív menüsort.

Külön programot jelent végigkóstolni a ház saját, dédelgetett kombucháit, azaz fermentált, teaalapú italait, vízikefirjeit: az erre meghirdetett workshop nem csak annak lesz élmény, akinek még csak boltival volt dolga, de a haladóbbaknak is tartogatnak hűhaélményt, például a kávésat. Persze egy hagyományos vacsorára is be lehet jelentkezni, és azt is lehet bor helyett kombuchákkal kísérni végig – akkor autóba is lehet ülni utána.

Kiss Bálint Tálalás a Villa Kabalában – ezt is kipróbálhatja, aki márciusban a konyhán tölt egy napot
A szerző felvétele Téli szigligeti panoráma a Villa Kabala teraszáról

Lokal 47

A tó balatonszentgyörgyi csücskéhez legközelebb eső, kéthelyi Kristinus borbirtok étterme együtt fejlődött az organikus-bio-ökonómiai (mindenki válasszon magának kedvenc slágerszót, ők biodinamikusnak ejtik és szívesen részletesen ki is fejtik a filozófiát) irányra váltó borászattal. Ráérős reggelik mellett borozás mellé, megosztásra kigondolt ételeket kínálnak környékbeli – mi több, gyakorta saját – alapanyagokból: nyúlpaprikást, szarvasgombás burgonyakrémlevest, sós citromos babragut, vagy épp a reggelire kóstolt kedvencemet, egy grillen lepirított-karamellizálódott sült káposztát. Bejárható a porózus cserépedényekkel teli érlelőtér, odakint a rovarhotel meg a marhatelep, de a farmot és a szőlészetet vezető Dóber Lászlótól azt is meg lehet tudni, miért zárja a hordótermet egy házi oltárnak is beillő installáció részeként egy bikafej, és mit tesz a porított szarv a talajjal.

A szerző felvétele Dóber László szőlészeti és birtokigazgató
A szerző felvétele

Kistücsök

Egy Balatonról és gasztronómiáról szóló cikk olvasóit valószínűleg nem fogja letaglózni az információ, hogy Szemesen létezik egy Kistücsök nevű étterem, de a régiós hagyományokra összpontosító vendéglátás úttörői a két hétvégén két különböző, máskor nem elérhető programmal is készülnek Jahni László konyhafőnök néhány éve nyílt séfszobájában. Az első hétvégére a Ferencesek asztalánál című, több mint háromszáz évvel ezelőtti erdélyi recepteket bemutató könyvből válogattak menüsort: a földrajzilag a raviolit és a pirogot összekötő kapros derelyét; csodálatosan tiszta ízű pisztránglevest a fűszerpaprika előtti időkből (egyben nagyjából az egyetlen erdélyi magyar halételt: arrafelé a hal a románok ételének számít); tarját savanyú diómártással vagy nevében cseh, ízében meg nagyon kellemesen fanyar tojásos-reszelt almás desszertet.

A második hétvégén meg a példa- és előképként kezelt, Udine központú olaszországi tartomány, Friulia-Venezia konyháját mutatják be. Szóval előbb az időben lehet nagyobbat utazni, és mindkét hétvégén földrajzilag is, anélkül, hogy ténylegesen nagy távokat kellene leküzdeni. A köztes estéken Dragomán György és Nyáry Krisztián is a Kistücsökben lépnek fel.

A szerző felvétele
A szerző felvétele Derelye a Kistücsök vacsorájáról 330 éves recept alapján

A Taste Balatont március 8. és 17. között rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik