Kultúra

Szent Mihály arkangyal szobrának darabja került elő egy pesti ház falából

Google Street View
Google Street View
Kiemelni sajnos nem tudták, de biztonságban van.

Meglepő felfedezésről adott hírt nemrég Facebook-oldalán a Kiscelli Múzeum: a pesti belváros egyik legidősebb háza, az 1804-ben született, majd 1815-ben szárnnyal bővített Veres Pálné utca 32. számú ház falában egy szobortöredéket fedeztek fel.

A Szerb és a Veres Pálné utcák sarkán álló épületben 2022 nyarán végeztek belső átalakítást, mikor a vakolat alatt kőfaragvány-töredékekre lettek figyelmesek. Ezeket az elemeket a ház építésekor falazókőként használták fel, és korábbi elbontott épületekből származhatnak – olvasható a posztban.

A felfedezés egy részét barokk korinak vélt, négyszögletes korlátbábok jelentették, előkerült azonban

egy szandált és tunikát viselő személy bal lábát mutató töredék is, amiben a szakemberek az ördögöt legyőző Szent Mihály arkangyal közkeletű ábrázolását ismerték fel,

a szentet ugyanis előszeretettel ábrázolták ókori katonai viseletben, kezében sokszor lándzsát is tartva.

A puha mészkőből készült faragvány teljes magassága eredetileg körülbelül egy méter lehetett, megmunkálása meglehetősen finom, aprólékos, és felülete úgy tűnik, festetlen volt. Szent Mihály ábrázolásának előkerülése az újkori pesti belváros déli részén nem meglepő. Az ő tiszteletére szentelték a török kiűzése után visszatelepülő domonkos rend 1765-re felépült Váci utcai templomát, amely később a pálosoké, az Angolkisasszonyoké, majd legutóbb a premontreieké lett, Szent Mihály-titulusa azonban változatlanul megmaradt

– írja a múzeum, ami valószínűsíti, hogy a szobor eredeti származási helye az 1804-es építkezés során elbontott vagy átalakított előd, aminek utcai főhomlokzatán állhatott.

A hír szerint

felmerült, hogy a domborműtöredék kiemelése után a Kiscelli Múzeum Épületelem-gyűjteményébe kerülhessen, végül azonban statikai okokból ez nem valósult meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik