Kultúra

Két világsztár biztosan nemet mondott Neo szerepére, így lett befutó Keanu Reeves

Egy harmadikról is pletykálnak.

Idén huszonöt éves a Wachowski-testvérek azonnal kultstátuszba emelkedett filmje, a Mátrix (1999), ami hirtelen a világ egyik legismertebb színészét faragta Keanu Reeves-ből.

Nem ő volt azonban az első színész, akinek felajánlották az egész divathullámot generáló szerepet, hiszen nemrég arról írtunk, hogy

jó eséllyel Nicolas Cage is nemet mondott rá,

most pedig a Collider húzott elő két újabb nevet a kalapból.

A lap elsőként Brad Pitt döntéséről számolt be, aki 2020-ban a USA Today-nek annyit mondott:

végül a piros pirulát választotta.

Ez szerinte nem csak ennél a sikerfilmnél, de számos másiknál is ugyanígy történt:

ha műsort csinálnánk azokról a szuper filmekről, amiket nem vállaltam be, az két estén át tartana

– mondta.

Pitt valószínűleg nem bánta meg a döntését, 1999-ben, a Mátrixszal párhuzamosan megjelent ugyanis a Harcosok klubja, ami épp úgy a modern mozi fontos alapköve lett.

A szerepet akár A függetlenség napja, illetve a Sötét zsaruk-trilógia sztárja, Will Smith is megkaphatta volna: a színész öt évvel ezelőtt az Entertainment Weekly kérdésére válaszolva szintén nem tűnt úgy, mintha sajnálná, hogy másként alakult az élete:

szerinte ugyanis jó eséllyel elszúrta volna a filmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik