Kultúra

Meghalt az Oscar-díjas szoftverfejlesztő, Major Imre

A 48 évesen elhunyt programozó fejlesztése olyan filmek létrehozásában játszott kulcsszerepet, mint az Avatar, a Harry Potter-filmek vagy a King Kong.

Negyvennyolc évesen meghalt Major Imre szoftverfejlesztő, aki 2014-ben technikai Oscar-díjat kapott több társával együtt.

Major egyike volt azoknak a fejlesztőknek, akiknek a filmipar a Mudbox nevű, 3D modellező szoftvert köszönheti. Olyan filmek vizuális megvalósításában játszott nagy szerepet, mint az Avatar, a Harry Potter-filmek, a King Kong vagy a Pi élete, de több számítógépes játék megalkotásában is használták.

Major halálhírét egykori osztálytársa osztotta meg Facebookon. A poszt alatti kommentek szerint a filmes hosszan tartó súlyos betegségben halt meg.

Imi afféle szerény zseni volt. Ő volt az egyik fejlesztője a Mudbox nevű 3D sculpting szoftvernek, amit mindenféle nagymenő hollywoodi filmekben is használtak

– írta róla egykori iskolatársa.

Major még 2014-ben díjazása után adott interjút a dehir.hu-nak. Ebben elmesélte munkájuk szinte mesébe illő történetét: 2004-ben egy apróhirdetésre jelentkezett kollégájával, Kőhegyi Csabával. A feladó nem más volt, mint az éppen Új-Zélandon forgó Gyűrűk Ura-produkció, ahol három grafikus – Andrew Camenisch, Tibor Madjar és Dave Cardwell – keresett olyan programozót, aki a filmes lények megformálására alkalmas szoftvert készít. A fejlesztés bejött, később a már említett filmek mellett egy sor Pixar és Disney-filmben is alkalmazták a szoftvert.

A díjátadón Major és Kőhegyi nem vett részt, ám neveik elhangoztak, érdemes meghallgatni, ahogy Michael B. Jordan megpróbálja kiejteni őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik