Kultúra

Meghalt Melanie, aki néhány év alatt a folkklubokból Woodstockig jutott

DANIEL BOCKWOLDT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
DANIEL BOCKWOLDT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Janis Joplin mellett egyike volt a három női szólóelőadónak, akit meghívtak a legendás fesztiválra.

Meghalt Melanie Safka folkénekesnő, aki a hetvenes években aratta legnagyobb sikereit. Halálhírét gyerekei jelentették be, akik annyit tudattak, hogy a 76 éves énekesnő New Yorkban halt meg – írja a Guardian.

A karrierje során Melanie néven zenélő Safka ugyanitt született 1947-ben, már négy évesen énekelt. Az érettségi után színi iskolába ment, tanulmányai alatt New York-i kávézókban és folkklubokban lépett fel. Első albumát 1968-ban adta ki, és érdekes módon először Európában lett siker, elsősorban Hollandiában és Franciaországban rajongtak érte. Ennek köszönhette azt is, hogy meghívták az 1969-es woodstocki fesztiválra, ahol egyike volt a meghívott mindössze három női szólóelőadónak Janis Joplin és Joan Baez mellett.

Két évvel később jelent meg az az albuma, amely a világhírt is meghozta, ezen kapott ugyanis helyet a Brand New Key című dal, amely az énekesnő karrierjének legnagyobb slágere volt. Ugyancsak nagy siker aratott azzal, hogy feldolgozta a Rolling Stones Ruby Tuesday című dalát.

Safke egészen haláláig aktív volt, épp egy feldolgozásalbumon dolgozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik