Kultúra

Múzeumba került Kölcsey tolltartója és írószekrénye

Eddig csak egy, a Kölcsey-házból származó ablakkeretet őriztek az intézményben.

Kölcsey Ferenc-relikviákat kapott a debreceni Déri Múzeum: a biedermeier szekreter és a tolltartó – amelyet a költő a Himnusz megírásakor csekei dolgozószobájában használt – a városi önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) helyi szervezetének támogatásával kerülhetett az intézménybe – jelentette be a magyar kultúra napja apropóján tartott hétfői átadáson Angi János múzeumigazgató.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester köszönetet mondott a Kölcsey család jelenlévő, egyébként Debrecenben élő leszármazottainak, hogy nem értékesítették a páratlan relikviákat, hozzájárulva, hogy a város kulturális értékei között őrizzék a jövőben azokat. A polgármester nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a költő egykori használati tárgyai a város tulajdonába kerültek, amit széleskörű összefogás tett lehetővé, majd utalt rá, hogy

eddig mindössze egy ablakkeret volt a város tulajdonában, ami a mai Kölcsey Központ helyén állt egykori Kölcsey-lakóházból származik.

MTI / Derencsényi István

Papp hozzátette: a Himnusz költőjét a város magáénak is tekinti, miután tizenhárom évet töltött a Református Kollégiumban, amelynek bizonyára nagy hatása volt Kölcsey nemzet- és hazaszeretetére.

Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese elmondta: egyrészt a családi nyilvántartások, másrészt korabeli dokumentumok alapján sikerült hitelesíteni a két Kölcsey-relikviát, amit január 23-tól február 18-ig a múzeum kupolatermében, később pedig a Péterfia úti irodalom házában láthat a közönség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik