Kultúra

Dobó Kata: Sokáig szégyelltem, hogy szexszimbólumnak tartottak

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek legnagyobb nézettségű magyar filmje, A miniszter félrelép tavaly volt 25 éves. Ebből az alkalomból az NLC kérdezte a film rendező-főszereplőit, Kern Andrást és Koltai Róbertet, valamint a harmadik főszereplőt, Dobó Katát.

Az interjúban Dobó arról is beszél, Andy Vajna ötlete volt, hogy a titkárnő szerepére friss arcot keressenek. Kernt és Koltait hamar meggyőzte a szereplőválogatáson, utoljára Vajnának kellett igent mondania a kiválasztására. A producer – aki később az élettársa lett – megkérdezte tőle, tudja-e, hogy mivel jár ez a filmszerep, amire Dobó igent mondott, pedig valójában fogalma sem volt róla.

Honnan tudtam volna, hogy onnantól kezdve az egész életem a nyilvánosság előtt zajlik majd? Mára megtanultam, hogy lehet ezt másképp csinálni, de ez hosszú évekbe telt.

Dobó hozzáteszi, sokáig azt sem tudta elfogadni, hogy ő hozta a „szexi faktort” a filmbe, és emberek, akikkel később találkozott, arról meséltek neki, hogy fiatalon az ő plakátja lógott a szobájukban. „Sokáig szégyelltem, hogy szexszimbólumnak tartottak” – mondja a színésznő.

Az interjúban felidézett, remek sztorik közül néhány:

  • Az akciójeleneteket Andy Vajna rendezte Piroch Gábor kaszkadőrrendezővel közösen, nem Kern és Koltai.
  • Ugyanígy Vajna lökte meg olyan erősen Gáspár Sándor karakterét, hogy az a kerekesszékével áttörje az Astoria szálló üvegablakát.
  • Kern és Dobó olyan hevesen csókolóztak az egyik jelenetben, hogy Vajna azt kérte tőlük, vegyék kevésbé szexire a csókot, mert gyerekek is lesznek a moziban.

Kern Andrással nemrég mi is interjút készítettünk egy másik évforduló apropóján, a negyven éve műsoron tartott Játszd újra, Sam! örvén:

Kapcsolódó
„Nem mondták, hogy a Kern túl öreg, hagyja ezt abba! Majd, ha mondják, akkor abbahagyom”
Kern András negyven éve játssza a Játszd újra, Sam!-et. Ki intézte el, hogy Woody Allen gratuláljon neki? Miben hasonlít Bulla Elmára, és mennyi idősen érezte magát a legjobban? Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik