Kultúra

Meghalt Jakab Csaba színész

Balogh Zoltán / MTI
Jakab Csaba a bíró szerepében Agatha Christie A vád tanúja című műve alapján készült darab próbáján a Fővárosi Törvényszéken 2020. január 14-én.
Balogh Zoltán / MTI
Jakab Csaba a bíró szerepében Agatha Christie A vád tanúja című műve alapján készült darab próbáján a Fővárosi Törvényszéken 2020. január 14-én.
Az ország egyik legfoglalkoztatottabb szinkronhangja volt.

Hetvenéves korában meghalt Jakab Csaba, Magyarország egyik elsőszámú szinkronhangja.

Jakab Csornán született 1953 szeptemberében, középiskoláit Algírban, egy francia nyelvű iskolában végezte. Édesapja Algériában dolgozott építészmérnökként, kiküldetésben. Lakóházakat, iskolákat, színházakat, sportpályákat tervezett. Édesapja azt szerette volna, ha fia is építész vagy közgazdász lesz.

Én viszont úgy éreztem: az egyetlen pálya, amelyben ki tudok teljesedni, amelyben azt csinálhatom, amit igazán szeretek – az a színészet

– idézi őt a Wikipédia.

A 70-es évek közepétől a Vígszínházban gyakornokoskodott, 1978-ban tűnt fel először a képernyőn a Nincs visszaút című tévéjátékban. Első játékfilmes szerepe 1981-ben találta meg, Szurdi András Transzport című alkotásában láthatta a közönség.  1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, az ezt követő évtizedekben a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja volt 2000-ig. A hazai színészek közül ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang, leggyakrabban Chuck Norrisnak kölcsönözte a hangját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik