Kultúra

A Reszkessetek, betörők! házába költözött a Jóbarátok Monicája és Chandlere

Két évtized után derült fény a titokra.

2003 szeptemberében, több mint húsz évvel ezelőtt indult el a tengerentúlon a Jóbarátok tizedik, egyben utolsó évada. A sorozat számos helyszínének meglátogatása azóta a New York-ba érkező turisták jó részének jelent kihagyhatatlan programot, van azonban egy épület, amiről keveset beszélnek: Chandler (Matthew Perry) és Monica (Courtney Cox) egy Manhattan zajától távol megvásárolt otthona.

A ház első látásra nem tűnik érdekesnek, nemrég azonban kiderült, hogy a jeleneteket ugyanabban a házban forgatták,

ahol a Reszkessetek, betörők! Kevinje csúnyán megleckéztette a házba érkező hívatlan vendégeket.

A ház a Reszkessetek, betörők! egyik jelenetében.

A párhuzamra az elmúlt időben különböző fórumokban hívták fel a figyelmet, köszönhetően olyan egyértelmű jeleknek, mint a Monica és Chandler mögötti ablakon át látható sávos garázsajtó:

Ami épp ugyanolyan, mint ami Kevinék otthonával szemben állt:

A párhuzamokra december 24-én egy Instagram-poszt is rámutatott, a gyanút pedig a kommentek közt feltűnő Daren Janes, a sorozat art directora erősítette meg:

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Scott Westwood (@kazascoot) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik