Kultúra

Russell Crowe szerint ő az Angliában utolsónak lefejezett ember leszármazottja

Michal Cizek / AFP
Michal Cizek / AFP

Russell Crowe azt állítja, hogy közvetlen rokona az utolsó Angliában lefejezéssel kivégzett embernek – egy jakobitának, aki „fondorlatos intrikákkal” operált. (A jakobitizmus egy olyan politikai mozgalom volt, amely támogatta a Stuart-ház vezető vonalának visszaállítását a brit trónra.)

Az új-zélandi születésű színész az X-en megjelent írásában elmondta, hogy a felmenőinek kutatása során kiderült, hogy rokonságban áll Simon Fraserrel, a 11. Lord Lovattal, akit 80 évesen, 1747-ben a londoni Towerben végeztek ki hazaárulásért. A kivégzést II. György király olyan jelentősnek tartotta, hogy az uralkodó további lelátókat állított fel az eseményt végignézni kívánó extra nézők számára. Az egyik ilyen emelvény azonban állítólag pillanatokkal a kivégzés előtt összeomlott, és mintegy kilenc ember meghalt. A legenda szerint ez okozta, hogy Fraser – akit fondorlatos hírneve miatt az Öreg Rókának becéztek – nevetett, miközben a fejsze leesett, és ezzel megalkotta a laughing his head off (kb: leröhögte a fejét) kifejezést.

Crowe továbbá olasz, norvég, skót és maori felmenőkkel is bír, viszont még egy furcsasággal találkozott:

Van itt egy furcsa dolog, egy közeli rokon DNS-tesztje még mindig ír többségüként mutatja be, de nem tudjuk, hogyan/kicsoda.

ismerteti a Guardian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik