Kultúra

Kiírták a pályázatot a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kiírták a pályázatot a Nemzeti Múzeum főigazgatói állására, ahonnan tavaly november 6-án rúgta ki L. Simon Lászlót, a Fidesz meghatározó kultúrpolitikusát Csák János kulturális és innovációs miniszter.

A december 20-i keltezéssel ellátott pályázatot csütörtökön tették közzé a minisztérium és a Nemzeti Múzeum honlapján. Ez azt jelenti, hogy a harminc napos pályázati határidővel számolva február 3-ig várják a jelentkezőket a homofób, úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kirúgott korábbi főigazgató helyére.

A főigazgatói állás március 6-ától töltenék be, a kinevezés öt évre szól.

L. Simon Lászlót a tavalyi World Press Photo Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás kapcsán távolították el posztjáról. Csák János az indoklásában kifejtette, hogy „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

Mint ismeretes, Csák János a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán úgy döntött, tizennyolc év alattiak a továbbiakban nem látogathatják a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt”. A párt azt kifogásolta, hogy a kiállításon „a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat”.

A Magyar Nemzeti Múzeum viszont azt írta: nem tudja jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, miszerint 18 évesnél fiatalabbak ne látogathassák a 2023-as World Press Photo kiállítást. Sőt, L. Simon ironikusan meg is köszönte Dúró Dórának, hogy felkeltette a közönség érdeklődését a kiállítás iránt.

A főigazgatói pályázat mesterfokú végzettséget és szakirányú szakképzettséget ír elő, de jogász vagy közgazdász végzettséggel is jelentkezni lehet. Három éves szakmai tapasztalatot és vezetői gyakorlatot szintén előírnak. A pályázat középfokú nyelvismeretet és kiemelkedő szakirányú tudományos vagy szakmai tevékenységet vár a jelentkezőtől. Pályázni magyar állampolgárként lehet, de olyan szabad mozgási és tartózkodási joggal rendelkező aspiránsok jelentkezését is várják, akiknek magyar nyelvismerete van.

Itt pedig egy remek cikk L. Simon László kirúgásának politikai hátteréről:

Kapcsolódó
Pető Péter: A fideszes L. Simontól nem a gyerekeket, hanem a Fideszt kellett megvédeni
A rendszer működött, ahogyan szokott: minimális politikai költséggel realizál maximális politikai hasznot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik