Kultúra

Már csaknem kétszázezren látták a Renoir-kiállítást a Szépművészetiben

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Szeptember végi megnyitása óta csaknem kétszázezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítására. A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum karácsony másnapján, a két ünnep között és az újév első napján is nyitva tart, és egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt.

A január elejéig nyitva tartó A festő és modelljei című nagyszabású tárlaton Pierre-Auguste Renoir csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség, köztük olyan főművekkel mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A francia impresszionista festőnek szentelt első magyarországi bemutató – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését. A tárlaton első alkalommal látható együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változata, amelyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben került a Szépművészeti tulajdonába.

A festő és modelljei című kiállítás Renoir emberábrázolásait állítja a középpontba és a párizsi Musée d’Orsay-vel, valamint a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben valósult meg, a tárlaton több mint húsz külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgy is szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik