Kultúra

Még az indulása előtt véget ért az Oscar-díjas Warren Beatty elleni szexuális zaklatási per

Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A keresetben a színészt nem nevezték meg, de egyértelmű, hogy róla van szó.

Egy évvel ezelőtt, 2022 novemberében egy Kristina Hirsch nevű nő a Los Angeles-i bíróságon pert indított egy közelebbről meg nem nevezett „ismert színész és producer ellen, akit Oscar-díjra jelöltek az 1967-ben a Bonnie és Clyde című filmben nyújtott alakításáért”.

Ez a férfi kizárólag a később a Vörösök (1980) miatt a legjobb rendezőnek járó aranyszoborral elsimert Warren Beatty lehetett, így a kereset sorsát a tengerentúli lapok aktívan figyelték, hiszen Hirsch egy szexuális zaklatási ügyet tárt a nyilvánosság elé:

állítása szerint a színész 1973-ban, egy forgatáson találkozott vele, meghívta a hotelszobájába, ahol előbb számos alkalommal tett megjegyzést a szüzességére, majd többször is szexuális kapcsolatra kényszerítette.

Az akkor tizennégy éves nő szerint a harmincöt éves Beatty pozícióját és státuszát használta fel arra, hogy elérje a célját, ami azt eredményezte, hogy Hirsch többé képtelen volt megbízni az emberekben – írja a 444.

A lap szerint Hirsch kártérítést akart, erre pedig egy 2020-ban született kaliforniai törvény miatt volt lehetősége, hiszen az lehetővé teszi, hogy a korábban elévültnek tekintett szexuális zaklatási pereket el- vagy újraindítsák. Az ügy végül el sem jutott az első valódi tárgyalásig, hiszen a nő

nem talált ügyvédet, így saját magát kívánta képviselni, a szükséges iratokat azonban nem nyújtotta be,

így a bíró elutasította a próbálkozást, amit újra sem lehet indítani.

Beatty mostanáig nem kommentálta az eseményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik